MűvészsarokNovella

Szokások és ellenszokások, avagy

Öreg néni áll a kávézóban, nézelődik, miközben gondolataiban a társadalmat szidja. Kezében egy elhasznált szövetszatyor. Mintája már réges-rég lekopott, bézs színét csak a pár árnyalattal sötétebb, vagy világosabb foltok dobják fel. Hiszen ha valami, amit szeretünk elszakad, nem kidobni kell, hanem megfoltozni.

Néni kérem, elszakadt a társadalom, lenne kedves megfoltozni? Nem, kisfiam, én olyat nem tudok, de kedves vagy, hogy rám gondoltál. Sajnos nincs olyan fonál, ami megtartaná a társadalom foltjait, mindig lehúzzák és egyre jobban kiszakad.

Az öreg néni nézelődik, miközben a fiatalok hangosan kiabálnak körülötte. A néni csak tűri a hangzavart, lassan csoszog előre. Már csak két ember és indulhat el innen, vissza a kötőtű és a macskája birodalmába.

Mindenkinek mást jelent az otthon fogalma. Egyesek illattal definiálják, mások csak tárgyakkal. Van aki emberekkel. Persze ha valakinek olyan az élete, mint a néninek, aki a sorban állva éppen nosztalgikusan gondol vissza a férjével együtt töltött időre, akkor az emberek által teremtett atmoszféra már nem lehetőség.

A néni csoszog, a sor nem halad, de a néni csoszogása miatt a sornak haladnia kell, mert különben a néni nekimegy az előtte álló, kicsit sem kedves fiatalembernek, és akkor a néninek bocsánatot kellene kérnie, de a fiút ez nem fogja érdekelni, hiszen a lázadó fiúknak az aurájuk a legféltettebb kincsük.

A sor halad, a néni már a választékot nézi.

Jó napot, mit adhatok? Kérnék szépen egy tripla expresszót, két cukorral és két kanálnyi tejjel. Elnézést, de ilyet mi nem adhatunk. Akkor kérnék három expresszót, két kanál tejet, két cukrot, meg egy nagyobb poharat. Elnézést, de nekünk csak kis csészéink vannak. Rendben, akkor kérnék szépen három csészébe egy-egy expresszót, mindegyikbe kétharmad cukrot, kétharmad kanál tejet. Rendben, leülne kérem, amíg elkészítjük? Természetesen aranyom.

A néni kiáll a sorból, elindul egy asztal felé, de nem megy felé, hanem csoszog. Leül, lepakolja maga mellé a táskáját, a kabátját egy másik székre, az esernyőjét pedig egy harmadikra, hiszen egy néninek pontosan elég egy négy székes asztal. Nem kell se több, se kevesebb.

A néni nézegeti aranyomot, aki azt mondta, pár perc és viszi a kávét. Elővesz három csészét, majd egyenként tölti meg kávéval.

Néni kérem ebben a társadalomban nem úgy működnek a dolgok, ahogy régen működtek. Néni kérem, ha nem lesz türelmes, akkor menjen vissza a régi társadalmába. De aranyom ez nem így működik. tudom néni, csak kicsit naiv vagyok még, hogy eldöntsem, mi miért történik.

Aranyom egy tálcára pakolja a három csészét, a két kanálnyi tejet, egy kanalat, két cukrot. Aranyom ne haragudj, de én nem így kértem.

Sajnálom néni, nem tudok kimérni kétharmad kanál tejet. De azért próbáld meg kérlek, nem baj, ha nem sikerül.

És akkor aranyom visszasétál a pulthoz, összenéz kedveskémmel, aki közben átvette az ő sorát is, majd kiönt egy kanál tejet, egy kicsit önt az első csészébe, majd a maradékot a másodikba. Kiönt még egy kanál tejet, egy kicsit tesz az elsőbe, majd véletlenül egy kicsit önt a másodikba, de éppen hogy csak egy cseppet, majd a maradékot a harmadikba önti.

Előveszi a cukrot, majd megszámolja, egy cukor mennyi kis szemet jelent. 42. Megjegyzi, majd az elsőbe tesz 28 darabot, a másodikba véletlenül 29 darabot, s ezért a harmadikba már csak 27 jut. Részletkérdés, legyint, majd visszaindul a nénihez.

Aranyom, köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, ne haragudj, hogy feltartottalak, csak tudod az én időmben már nem annyinak látom a dolgokat, mint amennyinek szeretném. Tudom néni, semmi baj, minden rendben, csak tudja nem készültem fel lelkileg ilyenekkel. Rendben aranyom, tessék itt a kávé ára meg a borravalód, kedves voltál.

De a lány naiv és nem számolja meg a pénzt, mert örül, hogy egy öreg néni általában kedves szökött lenni, és nem veri át, de amikor a nap végén nézi át a pénzt, rájön, a néni nem adott neki borravalót.

Csak másodszorra oldotta meg a feladatot, nem kap borravalót, gondolja magában a néni, egy húzásra megissza a három kávét, feláll, boldogan magára teríti kabátját, félig száraz esernyőjét összecsukja, majd beleteszi a táskájába.

Viszlát kedveskéim, lép ki a kávézóból a néni és a két eladó összeveszik, most ki az aranyom és ki a kedvesem, meg hogyha a néni eddig aranyomozta, most miért lett hirtelen kedves. Mert kedvesnek kedves volt, mindenki mással, azonban a nénivel nem beszélt.

Az élet öniróniája.

 

Hozzászólások