Zene

Megjelent Madonna legújabb videoklipje

A 60 éves énekesnő már egy ideje nem jelentkezett új dallal, de most ismét visszatért a pop világába. Madonna egyébként nem egyedül hozta össze Medellín című dalát, ebben segítségére volt a 25 éves kolumbiai énekes Maluma.

A 2015-ös Iconic kislemez óta Madonna szerdán mutatta be legújabb videoklipjét, ami elég túlfűtöttre sikerült. Az énekesnő mindig feszegette a határait, ez most sem volt másképp. Az első jelenet egy kápolna belsejében, Madonna monológjával kezdődik. Gyónásában elmondja, hogy sosem lesz olyan ember, amilyenné a társadalom akarná formálni, de hisz az emberek jóságában. Ő Madame X, aki szeret táncolni. Ezután kezdődik maga a zene, ahol már a 25 éves fiatal énekes Maluma is feltűnik. Madonnát kalózokra hasonlító szemfedőben, tánctanárként láthatjuk  a férfival, szorosan egymáshoz közel csacsacsáznak, majd pezsgővel és polgárpukkasztó lábujj nyalogatással folytatódik. Az énekesnő elmondta, hogy a klipet olyannak álmodta meg, akár egy festményt, ebben segítségére volt a rendező.  A hatodik x-en túl esküvői ruhában is láthatjuk Madonnát, amint az asztal tetején táncol, sőt egy férfi fejére is húzza azt. A klipet egy óriási karneváli hangulatú bulival zárják, végül pedig az énekesek lovaglását láthatjuk a naplementében.

A latinos stílusú klipet Diana Kunst és Mau Morgó készítette. Egyébként Madonna sminkje sem visszafogott, akár az ágyjelenetet vagy az utolsó képsorokat nézzük. Ezt megmutatta a szerdai MTV bemutatón is, ahol szintén hasonló szexi ruhában jelent meg. A Medellínt egyébként a Billboard Music Awards-on is előadják majd május 1-jén.

Végül pedig nézzétek meg a videoklipet: 

Hozzászólások