Uncategorized

10 dolog, amiért az emberek kávét fogyasztanak

By

Biztos ittál már kávét. Tudom.
Nekem nem hazudhatsz.
Persze hogyha egy hét éves kislány vagy, vagy kisfiú és úgy olvasod a blogot,

  1. kérlek ne olvasd, elrontja a szemed a képernyő
  2. kérlek nyugtass meg hogy még nem ittál kávét
  3. ne is igyál még viszonylag sokáig
Persze hogyha azt mondom mindenki volt már kávéfüggő, az nem lenne olyannyira igaz, minthogy a 16 év fölötti emberek szerintem 99%-a fogyasztott már életében kávét, vagy legalábbis tudja, hogy milyen az íze. 

Nem feltétlenül kell szeretni, vagy rendszeresen inni, 

de akkor is van 10 általános ok, 

ami miatt az emberek ittak már.


1. Felébredés 

Igen, mindenkinek nehezek a reggelei, megnyugodhatsz, nem csak neked!
Szól az ébresztőóra, összeszűkült szemekkel felkelsz majd reggelit készítesz magadnak, közben készülődsz az indulásra, de valami nem stimmel. Arcmosás, nagy pohár hideg víz és fél óra után is ugyan úgy fáradt vagy. 
Mi lesz az első dolog amiért ilyenkor nyúlsz?
Természetesen a kávé. 

2. Az íze

Ledarálod a kávét, megszagolod. 
Már ekkor is mennyei. 
Bekapcsolod a kávégépet, feltöltöd vízzel, majd nézed ahogy kifolyik a kis barna folyadék és gőzöl és érzed az illatát és csodálod mennyire gyöngyörű és tiszta. 
Majd megkóstolod és az íze is gyönyörű és tiszta. Na jó. Az íze keserű, megcukrozod. Pedig elvileg nem szabadna, hiszen a kávé keserű íze nagyon jót tesz a szervezetnek. Ezen kívül az édes és a sós ízek mellé kevés keserű van. 
Ízesíted, jobbá teszek, számodra finomabbá.
Mindenkinek megvan a kedvenc kávétípusa. 
Én személy szerint egy kis tejjel szoktam, leginkább lehűtés miatt (jégkocka túl íztelenné teszi, fagyi általánbn nincs fent), és cukor helyett mézzel édesítem kicsit. Tö-ké-le-tes ízkombináció.

3. Mások miatt

Nagyon ritka szerintem, de láttam már olyan embert, aki azért ivott kávét, mert mások is. 
Ebben lehet látni a rosszat, de lehet látni a szépet is. 
Lehet hogy meg fogja szeretni, vagy soha többé nem iszik kávét, de az biztos, akkor és ott inni fogja, akár először, akár másodszor, de nem maga miatt.
Kicsit ezt ahhoz lehet hasonlítani, mikor valaki csak akkor iszik vagy cigizik, mert olyan társaságba keveredett, vagy alapból olyan körökben mozog, de hogyha csak teázgatós emberek között lenne, nem lenne igénye sem a cigire, vagy, sem az alkoholra.


4. A hangulata miatt

Nem tudom, kedves olvasó írsz, vagy csak idetévedtél, mert érdekelnek az ilyen blogok. Bármelyik is legyen, van olyan helyzet is, amikor a hangulat hiányzik az embereknek, amit a kávé ad.
Lehet ez olyan eset, amikor valakit elhívunk kávézni, pedig igazából csak beszélgetni szeretnénk vele, mégis kell valami olyan pótcselekvés, ami miatt elhívhatjuk magunkkal.
Akik dohányoznak, biztosan ismerik a reggeli cigi és kávé a lágy napsütésben. Akár télen akár nyáron. Vagy csak egy finom ízesített latte elszürcsölése valami baromi jó helyen, ahol nyugis zene szól, nincsenek sokan, de mégis kellemes tömeg van.
Meg hát azért valljuk be, ősszel a sütőtökös kávénak is megvan a hangulata!


5. Nem szeretik a teát

Kicsit sablonos ok, de akinek koffeinre van szüksége és alapból teát inna, de nem szereti, a kávéhoz menekül.


6. Kíváncsiak

Persze ez leginkább a fiatalokat érinti, hiszen ha valaminek nem ismerjük az ízét, akkor meg szeretnénk tapasztalni.
A felnőttek mindig ezt isszák, rengeteg automatában lehet kapni, akkor miért ne próbálják ki, milyen is lehet a kávé íze?
Másik lehetőség, ha valaki mondjuk egy nagyon csinos, elegáns helyre megy, legyen az étterem, cukrászda, kávézó, ahova eredetileg csak egy teára mentek volna. A szituáció adott, nézegetik a listát, majd egyszer csak megakad a szemük a kávén, ami nagyon különlegesnek és egyedinek és minőséginek van feltüntetve. Persze. Miért is ne próbálnák ki.

7. Valami forrót kívánnak

Tél van és esik a hó, vagy ősz van és szakad az eső. Bemenekülnek egy kávézóba, cukrászdába.
Melegitalos választék?
Tea, kávé, forrócsoki.
Egy a háromhoz az esélye, hogy valaki a kávét választja.

8. Valami hideget kívánnak

Mi ne esne jobban egy hosszú munkanap után, mint leülni és elszürcsölni egy jó kis jegeskávét. Olyan tejszínhabos, fagyis, jégkockás tejeskávés félét. Nem olyat, amibe beletesznek két jégkockát és nesze, jegeskávé.

9. Hogy beinduljon az agyuk

Vizsgaidőszak van és te nem tanultál semmit és már éjfél van és másnap két vizsgád is van de nem tudod hogy mit tegyél az életeddel, mert fáradt is vagy meg azt se tudod mit kellene tanulni, teljesen pánikolsz, teljese elveszted a fonalat és már nem érted az életet és beszélni se tudsz és pörög az agyad mert izgulsz és félsz hogy mi lesz veled másnap, de közben,
nem tudsz tanulni.
Legyen az definíció, vers, valakinek az életrajza, történelmi évszámok, vagy nem is muszáj igazából vizsgaidőszaknak lennie, elég egy szünet utáni hét az iskolában.
Ha nem is élénkít igazán, már a gondolata annak, hogy te most kávét iszol, feltölt energiával. Nem beszélve arról mennyivel jobb érzés

10. Instagram kép miatt

Ehhez, inkább nem fűznék semmi kommentet! 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: