Zene

Tíz érdekesség a születésnapos Justin Timberlake-ről

A Tennessee állambeli Memphisben született énekes élete nem igazán unalmas és még mindig csak harmincnyolc éves. A zenében való óriási sikerei mellett színészként is kipróbálta már magát. Párkapcsolatai hol viharos, hol mesébe illő volt, de úgy tűnik, hogy a jóképű énekes végleg megállapodni látszik a híres színésznő mellett, akivel már egy ideje házasok és közös gyermekük is van. 
Justin népszerűsége leginkább 1996-ban indult az N’Sync fiúcsapattal, amely hat évig tartott, ezután indult be a szóló karrierje. Azóta hat Grammy-díjat és négy Emmy-díjat kapott. Most tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a január 31-én született Justin Timberlake-ről.

1. Az énekes 2009-ben a Givenchy Play parfümének arcaként volt látható.

2. Számos énekes, rapper vett már részt egy-egy szerzeményében, így a 4 Minutes című dalában a popkirálynővel, Madonnával duettezett, míg az Ayo Technologyban 50 Cent is rappelt néhány sor erejéig. Énekelt már együtt Nelly Furtado-val, Beyoncé-val, de Timbaland is gyakori volt a zenéiben.

3. Justin brit származású. Nagyapja baptista lelkész volt, emiatt édesapja is a kórus vezetője volt. A szülei elváltak, majd mindketten újra házasodtak. Édesapja új felesége még három gyermeknek adott életet, köztük Justin mostohahúgának, de a kislány születése után elhunyt. Az ő emlékére írt egy dalt My Angel in Heaven címmel, ezt azonban soha nem adta ki.

4. Második neve Randall. Beceneve JT.

5. Gyermekkora óta a country zene áll hozzá a legközelebb, miközben Ryan Goslinggal, Britney Spears-el, Christina Aguilera-val közösen szerepelt egy televíziós műsorban a Mickey Mouse Clubban.

6. Az énekes jótékonykodni is szeret. Mi sem bizonyítja, hogy aktívan részt vesz több rendezvényen és számos felajánlást tett már egy-egy alapítványnak.

7. Justin színészként is kiváló, első szereplése 1999-ben volt látható az Angyali érintés című sorozatban, első filmes szerepét pedig a Cserecsajszikban kapta. Ezután sorra jöttek a felkérések, az Alpha Dog, az Edison, amiben Morgan Freeman mellett játszott. Láthattuk őt a Rossz tanárban ex barátnőjével Cameron Diazzal, továbbá a Barátság extrákban, illetve a Lopott időben is Mila Kunisszal . Hangját is kölcsönözte egy-egy szerep kedvéért. Például őt hallhatjuk Artieként a Shrek harmadik részében vagy épp a Trollokban.

8. Imádja a golfot, de a kosárlabda sem áll tőle távol.

9. Justin igazán sokoldalú, hiszen saját divatmárkával büszkélkedhet, amelyet egy jó barátjával közösen hozott létre, és William Rast néven fut a piacon. Emellett lemezkiadó cége és éttermei is vannak.

10. Justin Timberlake 2003-ban írta meg a McDonald’s kampánydalát, az I’m Lovin It című dalt.

 

Isten éltesse az énekest! 
Ti mennyire kedvelitek az ő munkásságát? 

Hozzászólások