Könyvek

Szívmelengető karácsonyi történet érkezett a Central Könyvektől!

Habár még csak november elején járunk, nem lehet elég korán kezdeni a karácsonyra hangolódást. Szerencsére ezt a kiadók is így gondolják, így akár már most is beszerezhetjük a tökéletes karácsonyi olvasnivalót. Nem olyan régen a Central Könyvek leplezte le egyik karácsonyi újdonságát, melynek címe A karácsonyi árvák klubja!

A történet szerint főszereplőink Hannah és Finn minden karácsonyt együtt töltenek. Ehhez a döntésükhöz pár külső körülmény is hozzájárult; a lány szülei meghaltak, a fiút pedig kitagadták otthonról, mikor bevallotta, hogy meleg. Együtt kezdik meg felnőtt életüket New Yorkban, rövidesen pedig csatlakozik hozzájuk a mindig kiegyensúlyozott és bölcs Priya, valamint a gazdag és titokzatos Theo. Négyen együtt egy olyan szerető közeget alkotnak, amire mindig is vágytak.

Finn azonban egy nap bejelenti, hogy Los Angelesbe költözik, így valószínűleg ez lesz az utolsó karácsony, amit együtt töltenek. Hannah teljesen bepánikol, hogy elveszíti újonnan kapott családját is. De vajon milyen lesz a búcsú? Minden változás szükségszerűen rossz vagy valami jó is kisülhet ebből az egészből? Hány új lehetőség adódik, ha az ember képes túllépni a múltján?

A karácsonyi árvák klubja már fülszöveg alapján is egy szívszorító, ám mégis reményteli, igazi karácsonyi történetnek tűnik. Mi már nagyon várjuk, hogy olvashassuk!

A kötet már megrendelhető a kiadó webshopjából, illetve a nagyobb könyves webáruházakból.

 

Becca Freeman – A karácsonyi árvák klubja

Fergeteges ​romantikus komédia négy New York-i barátról, akik annak ellenére is ragaszkodnak különös karácsonyi hagyományukhoz, hogy útjaik szétválni látszanak…
Hannah és Finn egyetemista koruk óta minden karácsonyt együtt töltenek. Egyiküknek sincs hova mennie, Hannah szülei meghaltak, Finnt pedig kitagadták a felmenői, amikor bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik.
Nem mindennapi ünnepi kalandjaik idővel egyre merészebbé válnak. Miután megkezdik felnőtt életüket New Yorkban, a mindig kiegyensúlyozott, vidám és bölcs Priya és a gyönyörű, dúsgazdag, mindig kicsit titokzatos Theo is csatlakozik hozzájuk, így választott kis családjuk négytagúvá bővül, egy olyan szeretetteli közösséggé, amilyenre mindig is vágytak.
Amikor azonban Finn bejelenti, hogy Los Angelesbe költözik, és valószínűleg ez lesz az utolsó közös karácsonyuk, Hannah megrémül, hogy elveszíti a végre-valahára szívbéli családját…
Ez a karácsony talán pont azt a régóta esedékes változást hozza el a barátok életébe, amitől a legjobban félnek. Vajon mit jelent a búcsú? Hány új ajtó nyílik ki, ha becsukódik az az egy, amelynek olyan sokat köszönhetnek?

„Ha szereted a karácsonyt és a Jóbarátokat, akkor ez a tökéletes könyv neked. Boldogan otthagynám egy kis időre a férjemet és a gyerekeimet, hogy a karácsonyt New Yorkban tölthessem Hannah-val, Finn-nel, Theóval és Priyával. Ünnepi, vicces, imádnivaló regény a szeretet valamennyi formájáról.”
Clare Pooley, a Rendhagyó szabályok ingázáshoz című New York Times-bestseller szerzője

Hozzászólások