Könyvek

Szaszkó Gabriella – Végtelen

Ha szeretitek a Maxim Könyvkiadó könyveit, akkor már biztosan találkoztatok Szaszkó Gabriella nevével. Az írónőnek már hét regénye megjelent a Dream válogatás sorozatban, emellett pedig fordítóként, szerkesztőként és korrektorként is segíti a kiadó munkáját. Legújabb romantikus sci-fi története, a Végtelen 2022 júniusában vált elérhetővé, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy nyertem egy példányt a szerző nyereményjátékán.

A történet főszereplője, Daniel Pollack egy 43 éves zongoraművész, aki hat éve, felesége halála óta képtelen elhagyni az otthonát pánikbetegsége és agorafóbiája miatt. A hangszigetelt zeneszobája magányában komponál, valójában a zongorája az egyetlen társa. A tinédzser fiával, Aaronnal él együtt, azonban  idegenekké váltak Becca elvesztése óta. Danielt váratlanul felkérik, hogy vegyen részt egy különleges kísérletben, amely mindent megváltoztat.

Egy új tudományos felfedezés bebizonyította, hogy létezik a lélekvándorlás, és kifejlesztettek egy szert, ami lehetővé teszi a kísérleti alanyok számára, hogy elutazzanak a korábbi életeikbe. Daniel eleinte ódzkodik a kísérlettől, de mivel szeretné helyrehozni a fiával való kapcsolatát, végül eldönti, hogy részt vesz a kutatásban és az ahhoz kapcsolódó terápiában. Utazásai során számos megrázó élmény éri, és sok titokra fény derül. Eközben belecsöppen az életébe a fia új barátnője, Hazel, akivel különleges kapcsolat alakul ki kettejük között. Összemosódik a múlt és a jelen, és kétségessé válik, hogy a terápia vajon segíteni fog-e Danielnek, vagy teljesen tönkreteszi az életét.

Daniellel együtt felfedezhetjük a lélekvándorlás csodáját és a zene erejét.

Daniel nem egy szokványos főhős, hiszen mentális betegségekkel és a gyásszal küzd, amelyek jelentősen megnehezítik az életét. Hiába ő a világ egyik legtehetségesebb zongoraművésze, az elméje ketrecéből sosem szabadulhat. Ahogy többször is megfogalmazza a terápia során, önmagát zárta börtönbe, és retteg attól, hogy mi történne vele, ha kilépne a biztonságot jelentő otthonából. Az IV-INF kísérlet miatt azonban egy mentális utazást tesz, és eközben fokozatosan nyitottabbá válik a fizikai külvilág felé is. A korábbi életek megtapasztalása nemcsak a lélekvándorlás csodája miatt elképesztő, hanem azért is, mert hamar kiderül, hogy mindig a zene volt Daniel legfőbb támasza.

Hogyan alakul az élet a 2050-es években?

A Végtelen a jövőben, pontosabban a 2050-es években játszódik az Egyesült Államokban. Sokat változott néhány évtized alatt a világ, néhány dolog viszont még a régi. Az orvostudomány sikeresen felvette a harcot a világjárványokkal, és áttörő technológiai eredményekkel is gazdagodott a társadalom. A homofóbiát és a személyiségi jogok megsértését minden eddiginél súlyosabban büntetik, azonban a mentális betegség még mindig egy stigma. Daniel példáján keresztül megtudhatjuk, hogy mi vár arra, aki egyszer, egy érzelmileg különösen megterhelő időszakban nyilvánosan összeomlik a közönsége előtt.

A történet legnagyobb rejtélye Hazel, nem pedig a múltbéli látogatások.

Szaszkó Gabriella romantikus sci-fi regényének igazi rejtélye szerintem nem az, hogy hogyan végződtek Daniel korábbi életei, hanem inkább Hazel jelenti a legnagyobb kihívást. A lány hirtelen bukkan fel a semmiből, és gyanúsan sokat tud Aaron apjáról. Egyre több időt tölt Daniellel, aki különös kapcsolatot vél felfedezni a múlt egyik szereplője és az elbűvölő Hazel között. A lány sokat segít neki, hogy könnyebben megbirkózzon a szorongásával, de eközben súlyos titkokat cipel, amelyek könnyen lerombolhatják a férfi belé vetett bizalmát. Még a könyv befejezése után is nehéz eldönteni, hogy mit gondolunk Hazel tetteiről.

Örömteli és tragikus párhuzamok a jelen és a múlt között

Daniel több korábbi életébe is belekóstol a kísérlet során, de hamar kiválaszt egyet, amit alaposabban meg szeretne ismerni. Az 1960-as évek közepén William Penrose néven élt egy angliai farmon, ahol megismerkedett az életvidám James Moonnal. Kettejük tragikus szerelmi történetét követhetjük végig Daniellel együtt, aki érdekes párhuzamokat fedez fel a jelen és a múlt között. Az örömteli pillanatok mellett olvashatunk öngyilkosságról, homofóbiáról, bántalmazó apáról és gyűlöletről is. Ahogy az élet sem csupa boldogság, úgy a Végtelen is megmutatja, hogy a családi hátterünk és a negatív élményeink mennyire rányomhatják a bélyeget az életünkre és az önértékelésünkre.

A borító tökéletesen átadja a zene és az utazás varázsát!

A Maxim Könyvkiadó egy gyönyörű füles borítót készített Szaszkó Gabriella legújabb könyvéhez. A külső borítón valószínűleg Hazel táncol balerinaként, ahogy Daniel zongorajátékára táncol önfeledten. A kötet elejében megjelenik a sziklákon hegedülő Will, leghátul pedig egy töprengő férfialakot láthatunk, aki igazából bárki lehet: az élet nehézségein gondolkodó Daniel, a farmról szabadulni vágyó Will, sőt akár még Moont is ábrázolhatja az illusztráció.

A Végtelen egy csodálatos és elgondolkodtató történet, amelyben felfedezhetjük, hogy mit rejt a múlt és a jövő.

Szaszkó Gabriellától nekem ez volt az első olvasmányom, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Egyszerűen beszippantott a Végtelen világa, és nem tudtam letenni a könyvet, mert tudni szerettem volna, hogyan ér véget Will múltbéli és Daniel jövőbéli története. A Hazel szemszögében íródott epilógus pedig egyszerre volt csodálatos és szívszorító. Ha szeretitek a jövőben játszódó romantikus történeteket, akkor nagyon ajánlom nektek ezt a könyvet!

Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!

Kerstin Gier – Nefelejcs

Hozzászólások