Sylvester Stallone ismét RAMBO bőrébe bújik

Sly Stallone korát meghazudtoló módon van jelen a filmes szakmában, évről -évre megmutatja a közönségnek, ő egyáltalán nem akar még nyugdíjba menni. Mi sem bizonyítja ezt, mint, hogy a 72 éves színész most ismét feleleveníti régi filmsorozatát és újra a vietnámi veterán bőrébe bújik.

Stallone egy igazi legendának számít, rendezőként, íróként és színészként is bizonyított. A népszerűség előtt meg kellett küzdenie minden betevő falatért, többször napról-napra élt, amíg Hollywoodban fel nem figyeltek rá és az akkori sanyarú sorsa idején megírt Rocky forgatókönyvéért megkapta a számára járó elismerést. Többféle szerepben láthattuk már őt, de általában kemény, harcos filmekről jut eszükbe a nézőknek.

Most sem tétlenkedett, hiszen legutóbbi projektje a Rambo ötödik része, amely a Last Blood, azaz Utolsó Vér alcímet kapta. Erről akár következtethetünk arra is, hogy Sly lassan nyugdíjba szeretne vonulni, esetleg a családjával több időt tölteni. Bár Stallone Cannesban azt mondta, hogy, ha sikeres lesz, akkor még elgondolkodik a folytatáson.

1982-ben jelent meg a Rambo első része, amely  First Blood címet viselte, melynek középpontjában John Rambo, vietnámi veterán áll, aki hazatérése után nem tudja megemészteni a vele történteket, illetve társai közül is ő az egyetlen, aki életben maradt. Kóborol, majd konfliktusba kerül egy kisváros seriffjével, akivel harcot vív, de a múltja miatt kiismeri magát az erdő viszontagságain. A további részekben akcióból és drámából sem volt hiány, a negyedik részt 2008-ban forgatták le. Most, tizenegy évvel később Rambo magányosan éli mindennapjait a farmján. Egy helyi fiatal lánnyal és a kishúgával jó kapcsolatot ápol, de egy napon megtámadják őket és elrabolják a testvérét. Carmen csak Rambohoz tud fordulni, aki mindent megtesz, hogy kézre kerítse az emberrablókat.

A filmet Adrian Grunberg  rendezte, melyhez elkészült az előzetes is, ami méltó lezárása lesz a Rambo filmnek is, és amelyből most sem hiányozhat az akció. Bár Stallone Cannesban azt mondta, hogy, ha sikeres lesz, akkor még elgondolkodik a folytatáson.

A Rambo ötödik része szeptemberben kerül a mozikba. 

 

 

Ti kedvelitek Sylvester Stallonét? 

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian