Sütő Fanni: Változó Április

 

Bűntudat kopog az ablakon az esőbe vegyülve,

és én csak hallgatom.

Az éjszaka lecsorog az ereszen, egy pocsolyába toccsan,

a percmutató az éjfélen hangosan koppan, majd megáll.

Az élet rohan, a jó részek túl gyorsan múlnak el.

A többi meg kínosan lassan.

Minket szétmostak az évek, nem össze.

Mégse tettünk semmit,

ölbe tett kézzel néztük, ahogy szakadunk.

Széjjel, mint a túlhordott ruhák.

Engem minden éjjel az álmatlanság ölel át,

míg téged az alvás ragacsos, önző markába zár.

Nélkülem.

Én meg virrasztok.

Bár itt nincsen gyászolandó hulla,

csak te meg én.

Meg ez az örökös fulladás,

mert a kimondatlan szavak a torkunkon akadnak,

mint makacs almacsutka,

és a hallgatás egy aranyos szélű üvegkoporsóba zár.

Ez nem élet, csak robotpilótás tetszhalál,

a herceg csókja meg már rég nem ér semmit.

Szerettél. Egyszerre volt túl kevés és sok nagyon.

Szerettelek. A szívem akarná a jelen időt,

de nem hagyom.

Kapcsolatunk teste kihűl a boncasztalon,

már bomlunk.

Elő a szikét, húzzuk fel a kesztyűt,

a mi nagy bajunk, drágám, hogy a heppienddel kezdtük.

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian