Supergirl – Távozik az egyik főszereplő
A Supergirl című amerikai képregénysorozat 2015-ben indult útnak. Már ekkor is a főszereplők között volt a James Olsen-t alakító Mehcad Brooks, aki már 87 részben formálta meg a karaktert. A színész idén úgy döntött, hogy kilép a szériából, ezáltal egy szuperhősnek is búcsút intünk, ami Supergirl világát illeti. Ezzel együtt viszont azt is bejelentették, hogy Jeremy Jordan visszatér, mint Winn, így talán nem érezzük majd akkora hiányát Lena szerelmének. Bár ő és James hosszabb ideig alkottak egy párt, úgy tűnik, hogy a következő szezonban inkább Lena sötétebb oldalára fektetik a hangsúlyt, mintsem a szerelmi életére.
Mehcad elmondta, hogy semmi gondja a történettel, de új dolgokban szeretné magát kipróbálni, főként a filmes világ érdekli jelenleg. Természetesen a karakter bármikor visszatér rövidebb időre, ha szükségét látják, így nem kell végleges búcsút intenünk James Olsen-nek. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz az újság sorsa? Vajon Kara előrébb lép a ranglétrán? Mindez kiderül október 6-án, amikor elstartol az 5. évad, mikor először csodálhatjuk meg Supergirl legújabb jelmezét, amelyen kicsit változtattak az előzőekhez képest.