Sue Fortin – Születésnap

A pszicho-thrillerek igen közel állnak a szívemhez, pontosan ezért is esett a választásom a Születésnapra, amelynek a leírása számomra annyira bár nem hangzott izgalmasan, a borítója mégis arról árulkodott, hogy megér egy próbát. Hiszen ha rápillantunk erre a fekete-fehér borítóra, amiben az egyetlen szín a rózsaszín, már megnyer magának, nemde? A születésnap alatt pedig az alcím igazi titkokat rejteget, ami hívogat maga felé, kecsegtet, hogy ez mégis egy jó sztori lesz.

A borítómustra után viszont térjünk rá a történetre, ami Carys, Zoe, Andrea és Joanne hétvégéjéről szól, ami mégsem olyan pihentető, mint amilyenben reménykedtek. Joanne negyvenedik születésnapját ünnepli, amelyre egy meglepetésbulit szervez barátnőinek Skóciába, egy erdei lakba. Ennek ellenére Carys és a többiek nem rajonganak az ötletért, hiszen mit sem tudnak arról, mit fognak csinálni, mindennel csak a történtek pillanatában szembesülnek és ez nem tetszik nekik. Legfőképpen az, hogy teljes mértékben el vannak zárva a külvilágtól. Nincs náluk telefon mert Joanne elvette mindenkitől, a lakban nincsen áram, vezetékes telefon, térerő, de még egy ház se, ahova vész esetén menekülhetnének.

Persze azért a hétvége nem csupán csak unalommal telik, Joanne egy olyan játékot ötlött ki, mely során mindenki egy titkos személyazonosságot kap. A különlegesség az egészben, hogy a karaktereket, akiket fel kell ölteniük, Joanne külön odafigyeléssel választotta ki, ugyanis nem akármilyen születésnapi bulit eszelt ki. Eltökélte, hogy barátnőiről le fogja rántani a leplet és minden mocskos kis titkot leleplez, amit a három nőről sikerült kiderítenie. A dolgok viszont eldurvulnak. Egyikük meghal, a másik háromban pedig ott a félsz. Mi történhetett? Baleset volt vagy valaki meggyilkolta barátnőjüket? És ha gyilkosság történt, mégis ki tette? Egyikük? Vagy van még rajtuk kívül más is a birtokon? A lányokon eluralkodik a pánik, mégis mit csináljanak halott társukkal? Hogyan érjék el a külvilágot, ha a senkivel sem tudnak kapcsolatot létesíteni? Vajon ki akarja a vesztüket? Milyen titkokra derített fényt Joanne?

Minden adott egy izgalmas történetre. Sue Fortin pedig nem bízott semmit a véletlenre. Szépen lassan vezetett be minket a cselekménybe de úgy, hogy végig fent tartotta a feszültséget, hogy itt valami igenis nem oké, történnie kell valaminek. Kalandtúrákra vitt bennünket és az alcím végig ott lobogott bennünk, hogy valakinek meg kell halnia, vajon mikor fog? Vajon ki lesz az? És azaz igazság, hogy meglepett a választással.

A cselekményt Carys szemszögéből ismerhetjük meg, csupán csak a történet végefelé kapunk betekintést egy másik szálba, viszont ott csak mint külső szemlélő van jelen az olvasó, ami mégjobban összekuszálja a szálakat. De nem is talán ez az, ami megzavarja az olvasót abban, hogy rájöjjön ki lehet a tettes, aki a vesztüket akarja, hanem azok a szövegrészletek, amik fel-fel bukkannak a fejezetek között. Időnként ugyanis vallomások bukkannak fel, amelyekről nem tudhatjuk egészen a regény legeslegvégééig, hogy kitől származhatnak. Ezek megrázó, aljas gondolatok, amiket úgymond nehéz feldolgozni, hiszen nem értjük a miértjét.

A szereplők közül egyébként érdekes módon szinte mind ellenszenves volt. Mindamellett, hogy nem tudtam kiben bízhatok a történet során, sokkal inkább idegesítőek voltak. Zoe és Joanne, annak férje Tris és Carys fia, Alfie tipikusan azok voltak, akiket az elejétől fogva ki nem állhattam. Utóbbi arrogáns seggfej volt végig, aki az édesanyját utálta apja halála miatt, amit több szempontból sem értettem. Tris és Joanne ott tett keresztbe az embereknek, ahol csak tudtak, Zoe pedig hol őrült volt, hol pedig a buta liba, akit mindenki hülyének néz. De talán pont ebben van Sue Fortin zsenialitása, hogy mindemellett pedig imádtam őket és azt, hogy nem tudtam helyretenni a dolgokat. Teljesen összezavartak.

Andrea, Carys és Seb volt az a három személyiség, akik normálisnak voltak mondhatóak. Andrea a nagyszájúságával és őszinteségével, Seb pedig a feltétel nélküli szeretettel vált azzá, Carys pedig azért, mert őt megérthettük. Bár akadtak furcsa dolgai, a karaktere nagyszerűen volt kidolgozva, szépen levezetve minden és a legtöbb döntése teljesen érthető volt. A legtöbb.

Összességében azt mondom, hogy ez egy jó pszicho-thriller volt, mert olyan fontos témákat érintett, mint például a gyermek-tanár viszony vagy éppen az öngyilkosság, ami Carys férjénél jelenik meg, és annak feldolgozása mind felnőtt, mind pedig a gyermek szemszögéből. Komoly dolgok, amik bizonyos szempontból még tabu témának számítanak. Sue Fortin pedig ezt olyan köntösbe csomagolta, ami igazán pörgősre sikeredett.

A történet során sose nyugszunk meg, végig várjuk a bajt, majd pedig teljesen összekuszálódnak bennünk a szálak és csak ki akarjuk őket bogozni. Igazi pörgős regény, amit képtelenek vagyunk letenni. A könyv végeztével pedig csak az járt az eszemben, hogy meg kellett volna venni korábban a Sister, sister-t, mert azzal a regényével már régóta szemezek.

A recenziós példányért köszönet az Álomgyár Kiadónak!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?

Change Language To: Hungarian