BeautyStílusSzépségápolás

Az új hullám: Fátyolmaszkok

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy 2017, a fátyolmaszkok éve volt. A külföldön már évek óta népszerűségnek örvendő szövetmaszkok idén az összes hazai drogériában taroltak. Az egyre inkább nagyobb választék, a csinos kis csomagolások tömkelege, elérték céljukat és ma már a nyugati nők, ha nem is  a mindennapos, de a heti szépségrituálék egyik meghatározó elemeként használják, a koncentrált szérumot tartalmazó maszkokat. A koreai nők bőre hihetetlenül sima és üde, ez jórészt a genetikának köszönhető, a táplálkozásnak no meg persze a megfelelő arcápolásnak. Ezek a nők már egészen kicsi korukban megismerkednek a 10 lépéses koreai arcápolási rutinnal, a fényvédelem fontosságával, így náluk a napi kettő fátyolmaszk felvitele is teljesen hétköznapi művelet.

Az én első szövetmaszkom, egy Rival de Loop márkájú termék volt, őszintén szólva nem nyűgözött le, csípett és irritált. Ezt követően egy ideig nem kísérleteztem az ilyen típusú arcápolási termékekkel, aztán a Garnier is előrukkolt ezekkel az újdonságokkal, így  ismét  próbára tettem a bőrömet, de megint csalódnom kellett. A sokak által kedvelt maszk negatív élményt nyújtott, egyszerűen nem teljesítette azt, amit ígért. Csípett, pedig nem vagyok a legeslegérzékenyebb bőrű ember,  egyáltalán nem éreztem se a hidratáló se a feltöltő hatását. Aztán a Balea behozta a saját márkás fátylait és végre kezdtem hinni ezekben a csodákban én is. A márka, általam legkedveltebb terméke a Vital nevet viselő érett bőrre való maszkja. A Dél-Koreából származó B5 vitamint, argánolajat és hialuronsavat tartalmazó szövet, ár-érték arányban is a legjobb termék drogériás viszonylatban. Nagyon szépen feltölt, simít és egyszerűen üdébbé varázsolja a megfáradt arcot. Nem csodákat művel, de egy fél napig érezhető a különbség használat előtt és után. A márka több hasonló terméket hozott be a piacra,  külön kifejlesztettek vízhiányos bőrre való maszkot, hialuronsavval dúsított készítményt, sőt most decemberben megjött a drogériák polcaira a várva várt vicces külsőt kölcsönző tigrises és pandás álarc is.  A termékcsalád összes maszkját teszteltem, jó néhányat újra is vettem, de semmi sem tudta letaszítani a trónról a 300 Ft-os Vital maszkot. Az állatmintás termékeiket is ajánlom, ámbár dupla árat kérnek el értük, mégis teszik a dolgukat és a Vital maszkkal osztoznak a dobogón.

Neogence márka:

A taiwan-i márka a szepsegcenter.hu oldalnak köszönhetően már hazánkban is könnyedén beszerezhető, de ebay – en is hozzá tudtok jutni ezekhez a csodamaszkokhoz. Nagyon sok helyen istenítik a neogence termékeket és nem alaptalanul. Jómagam ebay – ről rendeltem be a méhméreges N3-mas maszkjukat és így, 500 Ft-ból megúsztam a vásárlást, viszont várnom kellett két hetet.  A maszk azt ígéri, hogy serkenti a kollagéntermelést, feszesít a kiemelt hatóanyagoknak köszönhetően. A Neogence kínálata nagyon széles palettán mozog, így biztos, hogy ti is találtok számotokra megfelelőt, de nekem ez a méhméreges változat azért is tetszett meg, mert kifejezetten jót tesz a gyulladt bőrnek és a korai ráncmegelőzésben is segít.  Összegezve, a virtuális dobogó első helyezettje ez a szövetmaszk lenne, és utána a Balea Vital terméke. Mindenképpen ajánlom őket kipróbálásra, nézzetek körül a weboldalon is, hogy a hozzátok legjobban passzoló fátyolmaszkot tudjátok megvenni.

Ti használtatok már szövetmaszkokat? Nektek mi a tapasztalatotok? Írjátok meg kommentben, várjuk a visszajelzéseiteket.

forrás: saját fotók

Hozzászólások