BeautyStílusSzépségápolás

A hosszú haj titka – Szentkirályi hair, Loréal Steampod Cream

A mai bejegyzésben, egy olyan témáról olvashattok, ami azt gondolom, minden lány életében egy kulcsfontosságú kérdés. A hajunk hossza, állapota, színe, fazonja, mind mind viselőjéről és annak jelleméről árulkodik. Nem telik el úgy hét, hogy ne akarnánk valamit változtatni rajta. Vágjuk le? De akkor fiúnak néznek, nem tudjuk befonni és nem leszünk  elég nőiesek. Fessük be? De akkor roncsoljuk a hajunkat, a lenövéssel kell bajlódnunk és mi a garancia arra, hogy a választott szín kielégítő lesz számunkra? Sokunk, köztük jómagam, annyira ragaszkodunk a koronánkhoz, hogy még a háromhavi egészségügyi vágást sem ejtjük meg és csodálkozunk azon, hogy miért is sprőd a hajvégünk. Ebben a bejegyzésben szeretném nektek leírni az eddigi tapasztalataimat, elmesélni a hajtörténetem, mesélni, hátha segítség lesz azok számára, akik hasonló hajtípussal rendelkeznek, mint én. Sőt, aki a professzionális, drága hajstúdiókba vágyik, annak is tudok némi információval szolgálni.

Az én hajam vastagszálú, dús, sötétbarna és göndör is. Most mindenki azt gondolhatja, megnyertem a főnyereményt, hiszen ez az a hajtípus amiért emberek ölni tudnának. Sosem festettem, legalábbis a teljes hajhosszt nem. Körülbelül 12 éves korom környékén bemelíroztattam a hajam szőkére, így visszagondolva szörnyű volt, úgy néztem ki, mint egy csavart nutella. 2 évvel később szerencsére lenőtt, de aztán ismét változásra vágytam, így frufrut vágtam magamnak.

A 80-as évekbeli bubi frizurát nem viseltem túl jól, aztán-, amikor már elég hosszú volt, eltűztem és végül lenőtt. Közben félévente, évente egészségügyi vágásra jártam, de ekkor még nem ismertem a száraz sampon, a hajhab és a hajolaj fogalmát. Nem sokkal később engem is elkapott a színes haj őrülete, még jóval a trend előtt és kipróbáltam a kék ombre festést. Nem volt rossz, de a sötét hajamon egyáltalán nem látszódott és a gyorsabb hajszárazság, a festék miatt nálam is előjött. Ezt követte egy fodrász által vágott frufru, egy ombre saját kezűleg, majd  2 újabb hajvágás után végre, lila lett a hajam, persze csak az alja, a tarkóm környéke.  Két éven keresztül próbálgattam a hajszínezőket: a Revolution, a Schwarkopf XXL Colour és a Kallos, lilás-rózsaszínes árnyalatai is megfordultak nálam. A sok festéstől a szőke hajrészem letörött, nem bírta a  folyamatos terhelést a hajam. Mielőtt rátérnék a budapesti székhelyű Szentkirályi Hair szalonban tett látogatásomra, szeretnék nektek néhány terméket megemlíteni, amik a festési időszakban hozzájárultak a hajam állapotának szinten tartásában.

               

Az első termék egy fodrászkellékesben beszerezhető 1 literes hajpakolás, aminek nagyon kellemes tejkaramella illata van, ár-érték arányban verhetetlen, hiszen nagyjából 750 Ft-ba kerül. Én a samponos hajmosás után szoktam használni, fültőtől lefelé kenem fel a hajamra és fél órával később kiöblítem.  A végeredmény egy puha, kellemes tapintású, karamell illatú haj, de ez az érzés másnap már nem érződik, az illat viszont annál inkább. A kifésülhetőséget megkönnyíti, a tégelye nem pumpás, de engem nem is igazán zavar a kiszerelése, így is annyi terméket viszek el amennyit gondolok, hogy megfelelő lesz.

Hetente egyszer kókuszolajos, ricinusolajos kevert pakolást szoktam felkenni, ami inkább a haj fényességéért és hosszúságáért felel. Ezeket az olajokat elég könnyű beszerezni, olcsók  és hatékonyak.

A Pantene, drogériás viszonylatban a kedvenc márkám, jó áron, jó illatú, hatásos termékeket piacra dobó márka. Én a samponjukat nem igazán használom, voltak próbálkozásaim, de sokkal jobbak a kondicionálóik és balzsamjaik. A nature fusion vonaluk, illatra is csodás és természetes.

A Head&Shoulders márkát nem hiszem, hogy annyira be kellene mutatnom. Azt gondolom nagyjából minden család fürdőszobájában megtalálható. Én a mentolos verziót kedvelem leginkább, hűsít,tisztít és a hajmosást 4 napra garantáltan kitolja.

Az instagram allkalmazásnak köszönhetően találtam a szalonra, ami Budapest belvárosában a Galamb utcában található. Egy-két hét vacillálás után ráírtam Dávidra, a szalon egyik tulajdonosára, hogy szeretnék bejelentkezni egy Smartbond&Steampod kezelésre. Aki most fogja a fejét, hogy mi is ez az új hajregeneráló folyamat, akkor annak röviden, annyit írnék, hogy a keratintöltés egyik fajtája, ami  fényes és egészséges hajzuhatagot eredményez. Másfél héttel később már az egyik székükben is voltam és megkezdődött a derékig érő hajam rendbehozása, a sok vasalás véget.

A bal szélső képen a kezelés előtt láthattok, megázva, hullámos, lenőtt szőke tincsekkel, a jobb oldali képen a közel másfél órás procedúra után. A hajam könnyű, puha, fényes lett és nem mellesleg egyenes. Göndör hajú lányként én is küzdök a hajam elfogadásával, de legalább a választás joga a kezemben van, mindkét frizura kivitelezhető. A kezelés 13 ezer forintba került, de ez persze nagyban függ az anyagköltségtől, a hossztól és a dússágtól. Én a szőke tincseket is “eltüntetettem”, bár nem sikerült igazán jól. Két kis szőke maradvány maradt a hajamban, melyeket a saját hajamhoz akartam igazíttatni.  Végül 3 ezer forint fejében néhány szőke szálat meghagyva kaptam egy karamellásabb árnyalatot.

A szalonban Dávid, feleségével Anitával, Bettivel, illetve most már plusz egy taggal dolgozik együtt, a hajkészítés körforgásszerűen történik, így mindenki hozzányúlt a hajamhoz. Kellemes volt az első találkozás, készségesek, kedvesek és a sok munka mellett figyeltek a személyes igényeimre is. A design  nagyon szép, a fekete és az arany szín dominál, egy kis barokk stílussal keverve. A kezelés elején tisztában voltam azzal, hogy ez a keratintöltés nem hoz végleges megoldást és nem egy kezeléstől kell a csodát várni.

A steampod krém és készülék otthoni beszerzése is lehetséges, sőt Dávid is ajánlotta, a közel 50 ezer Ft-os gép otthoni használatát. Távozás után az esős időben is tartotta magát a frizurám, a párától nem göndörödött be, de két – három napra rá, nagyon lelapult és zsíros hatású volt. Először nem értettem miért, hiszen göndör és egyenes hajjal sem szokott ennyire rosszul kinézni a hajtövem, aztán rájöttem, az olaj. A steampod kezelés három lépésből áll, melynek keretein belül hajmosáskor felnyitják a hajszerkezetet, egy speciális krém hatóanyagait juttatják be, végül, a fényességért felelős olajat sütik bele a hajba.

Összességében elmondhatom, hogy tudom nektek ajánlani a helyet. Az árak magasak, de ne is várjunk mást, ha csak már az elhelyezkedését nézzük a fodrászatnak. Segítőkész, kedves és jól dolgozó fodrászokat kapunk, akik bármilyen kérdésünkre választ adnak és akkor is teljes körű vendégnek tekintenek, ha nem minden hónapban fordulunk meg náluk, ami azt gondolom hatalmas pozitívum az ilyen szalonok sztereotípiáival szemben. A kezelés végén ajánlottak a kérésemre speciális, otthoni használatra is alkalmazható készítményeket, de nem várták el, hogy meg is vegyem ott helyben, azonnal. Aki akkora hajápolási termék rajongó mint én, annak tudnia kell, hogy ahhoz, hogy ilyen szép és egészséges maradjon a hajunk, mindenképp a professzionális termékek szükségesek. A drogéria polcain kapható termékek sokszor pont az ellenkező hatást érik el, úgyhogy ezt a részét a hajápolásunknak, bízzuk a profikra, akik tényleg szakértelemmel rendelkeznek a témában. Pipa a hely menjetek, szépüljetek!

Ti próbáltatok már hasonló kezelést?

Hozzászólások