Sorozatok

Sorozatajánló: The Umbrella Academy 2. évad

Az Esernyő Akadémia első évada a maga kaotikusságával pillanatok alatt megnyerte a nézők szívét, így nem is csoda, hogy 2019 egyik legsikeresebb Netflix sorozataként zárta az évet. Az elért eredményeknek köszönhetően, nem is volt kérdés, hogy a fura szuperhőscsapat visszatér-e a második szezonra. Azt viszont senki sem merte kijelenteni, a készítők képesek lesznek-e továbbra is fenntartani a széria színvonalát.

Július 31-én erre a kérdésre is megkaphattuk a választ, a Netflix ugyanis ekkor tette elérhetővé a sorozat legújabb évadát. A siker most sem maradt el. Az Esernyő Akadémia már az új szezon bemutatásának a napján, több országban megszerezte az első helyet a Netflix Top 10-es listáján, és sok helyen ezt a pozíciót majd egy hónapon keresztül sikerül megőriznie. Mi áll a hatalmas népszerűség hátterében? Cikkünkben alaposan górcső alá vesszük a szériát, és megpróbálunk utánajárni. 

Egy korábbi írásunkban már olvashattatok arról, hogy a kétezres évek egyik legsikeresebb együtteseként számontartott My Chemical Romance, visszatérése során kriptikus üzenetekkel bombázta a rajongóit. Nos, ez Az Esernyő Akadémia második évadával kapcsolatban sem volt másként. Biztosan nem lehet kijelenteni, bár igen valószínű, hogy mindez közel sem a véletlen műve, hisz Gerard Way neve mindkét helyen felbukkan. A készítők által bevetett, látszólag értelmetlennek tűnő üzenetek végül elérték a céljukat, és folyamatosan fenntartották az emberek érdeklődését a sorozat irányában. Mindennek köszönhetően, a széria második évada már látatlanban is jó eséllyel indult,  mivel rengetegen kíváncsiak voltak rá. 

A várakozást csak fokozta, amikor július 8-án bemutatásra került az előzetes. A kisfilmben összevágott jelenetek az előzőhöz hasonlóan egy erős évadot ígértek, vadonatúj szereplőkkel, ám ennek ellenére senki sem tudta pontosan összerakni, mire is számíthatunk az új szezonban. A rajongók viszont azt nagyon hamar kiszúrták, hogy a dalrészlet, amit a videóban hallani lehet, egy teljesen friss szerzeményből való, amivel korábban még sehol sem lehetett találkozni. Alig pár órával később, ez az elgondolás megerősítésre került, amikor is Gerard Way hivatalos YouTube csatornáján megosztotta a teljes számot. Az Esernyő Akadémia képregények írója maga készítette el a „Here Comes The End” című dalt, aminek feléneklése során Judith Hill volt a segítségére.   

Az Esernyő Akadémia sikerének titka igen összetett, de van néhány dolog, amit külön érdemes kiemelni. Talán az egyik legfontosabb faktor – amivel magát a sorozatot is jellemezhetjük – a káosz. Mindenhol jelen van, de éppen csak annyira, hogy az a széria javára váljon. Főhőseink tele vannak gondokkal, és közel sem tökéletesek, de pontosan ez az, ami miatt az ember nagyon könnyen azonosulni tud velük. Mindezek fényében, nem csoda, hogy az első évad hatalmas sikert aratott. Bátran kijelenthetjük, hogy ezt a színvonalat a második évadban is meg tudták tartani, sőt, egyesek szerint a korábbi szezont túl is tudták szárnyalni. A szórakoztató jelenetek mellett, nagyon komoly társadalmi problémákra is felhívták a figyelmet, mint például az előítéletesség és a diszkrimináció. Ezeket a pillanatokat sokszor nehéz végignézni, de pontosan ez az, amiért igen kiemelkedőnek tekinthetők.

Az új évad Az Esernyő Akadémia képregények második és harmadik kötete alapján készült el, így aki korábban már papír alapon olvasta a történeteket, találkozhat egy-két ismerős jelenettel. Persze, hogy azért mindenki számára tudjanak meglepetést okozni, eszközöltek egy-két komolyabb változtatást. A képernyőre vitt sztori a második szezonban is remekül felépített, és kidolgozott lett, így a rajongók egyáltalán nem panaszkodhatnak. 

A színészgárda némi változáson esett át az előző évadhoz képest, de a fontosabb karakterek egytől egyig visszatértek. Ellen Page ismét magára öltötte Vanya (Hetes) szerepét, míg Tom Hopper újra Lutherként volt látható. De rajtuk kívül a többi testvért alakító színész is újra feltűnt. Név szerint David Castañeda (Diego/Kettes), Emmy Raver-Lampman (Allison/Hármas), Robert Sheehan (Klaus/Négyes), Aidan Gallagher (Ötös), és Justin H. Min (Ben/Hetes). A Reginald Hargreevest megformáló Colm Feore ugyancsak szerepelt a második évadban is, ahogyan Jordan Claire Robbins és Kate Walsh. Újoncként csatlakozott be Ritu AryaYusuf Gatewood és Marin Ireland, akik remekül beilleszkedtek a már meglévő karakterek közé. 

A Netflix egyelőre még nem nyilatkozott a széria folytatásának lehetőségéről, de az eddigi sikereket látva, szinte valószínűtlennek tekinthető, hogy nem kapunk új évadot. Mindent összevetve, a karakterek a második szezonban is fantasztikusak, a történet maga is kiemelkedő, így mindenképpen hiba lenne figyelmen kívül hagyni a sorozatot. Aki csak teheti, szánjon időt arra, hogy – az első után – megnézze a legutóbbi évadot is, hiszen jó eséllyel egy újabb kedvencre fogtok bukkanni. 

Hozzászólások