Sorozatajánló: Manifest
Két éve kezdtem el a Manifest című sorozatot, amelynek egyik főszereplője a Once Upon a Time korábbi színésze, Josh Dallas. Nagyon megtetszett az első rész, de sajnos a feliratok nem igazán akartak érkezni a továbbiakhoz. Egy ideig felhagytam a nézésével, de most végre sikerült befejeznem az első két szezont, amelyet hamarosan követ a harmadik.
A széria kicsit a Lost-ra hajaz, de azért jócskán el is tér tőle. Egy adag utas, akik Jamaicából indulnak el repülővel Amerikába, öt évre eltűnik a semmiben. Egy viharba kerülnek, majd mintha mi sem történt volna a levegőben, le akarnak szállni egy kis késéssel. Ez az idő azonban több mint öt év volt a földiek számára, míg az utasok számára ez csak pár órát jelentett. Azonnal jönnek a nemzetbiztonságiak, a rendőrség és persze a rokonok. Senki sem érti mi történt.
Az első tíz perces sokk után rá is térünk a lényegre. Megismerkedünk a szereplőkkel, akik kezdetben kevésbé érdekesek, ám a második szezonra már sokkal jobban szerethetőek lesznek. Ben és Michaela testvérek, akikkel Ben fia is velük utazik. Ők hárman tehát eltűntek több mint öt évre, míg Ben felesége és Cal ikertestvére gyászoltak őket, majd új életet kezdtek. Michaela vőlegénye is tovább lépett és elvette a lány legjobb barátnőjét feleségül. Persze rajtuk kívül ott van még Saanvi, aki orvos, így nagy szerepet játszik a későbbi részekben. Ben korábban egyetemi tanár volt, míg Michaela nyomozóként tevékenykedett. A lány vissza is tér dolgozni, míg Ben csak később szerez magának állást. A feleségével nehezen találtak ismét egymásra, de azt hiszem ez kellett a sorozatnak és az embereknek, hogy ne legyen annyira hihetetlen a történet.
Már csak az a kérdés, hogy miért érdekes a sorozat? Hát a Hívások miatt. Az utasok ugyanis folyamatos sugallatot, illetve hívásokat kapnak egy-egy eseményről. Kapcsolódhat ez a munkájukhoz, a repülőgéphez, illetve a jövőjükhöz egyaránt. Először nem tudják mindezt hova tenni, de szépen lassan megbékélnek vele, ahogy azzal is, hogy lehetséges, a lejárati idejük végesen közeleg. Ennél többet azonban nem mondanék erről, mert túl sok spoilert használnék.
Michaela kapcsán érdemes elmondani még, hogy talán neki van a legérdekesebb szála, hiszen a rendőrségen folyamatosan kapja a nyomokat nem csak külön esetekhez, hanem a hívások kapcsán is. Jared-del – aki a volt vőlegénye – ismét közelebb kerülnek egymáshoz, ám jön Zeke, aki szintén eltűnt, de nem a géppel és nem öt évre. Zeke-re Cal segítségével találnak rá egy erdőben, aki egy évre ragadt egy barlangban. Persze neki mindez csak pár órát jelentett. De vajon, hogy lehetséges mindez? Nem tudni.
A sorozat legnagyobb problémája, hogy alig csepegtet információkat. Tudom, hogy pont ez a lényeg, hogy ne tudjunk meg mindent azonnal, de két évad alatt sajnos nem sok mindenre jöttünk rá, pedig a szálak folyamatosan haladnak és az idő is vészesen gyorsan telik, hiszen már több mint egy éve vannak ismét a földön. Eközben Ben és a felesége ismét egymásra találtak, Michaela és a szerelmi élete úgy látszik, hogy ismét sínen van. Saanvi pedig megoldást próbál találni, hogy túléljék ezt az egész eltűnősdit. A nő egyre több problémába ütközik és jelenleg is veszélyben van az élete.
A második évad fináléját egy gyermekrablással, egy újjászületéssel és egy érdekesnek tűnő cliffhangerrel zártuk, amelyből jó kérdés, hogy mit hoznak ki megint. Azt sem igazán tudni, hogy ez a múlt a jelen vagy a jövő. A kommenteket olvasva a jelen, de úgy érzem, hogy a készítők sok mindent tartogatnak számunkra a harmadik szezonra, amely ősszel érkezik a csatornához.
Összességében elmondhatom, hogy beleszerettem. Pár hét alatt ledaráltam az egészet és egy cseppet sem untam, annak ellenére, hogy néhány esetben kicsit eltúlozták a drámát. De ilyen is kell, nincs ezzel semmi gond. A színészek ráéreztek a szerepükre és egyre több mindenkit sikerült igazán megkedvelnem. Josh Dallas nem okozott csalódást egy másik szerepben sem, de a Michaelát alakító Melissa Roxburgh is felnőtt a feladathoz. Aki még pozitív csalódás volt, az Olive, a Ben lányát és Cal ikertestvérét alakító Luna Blaise, illetve J.R. Ramirez, aki pedig Jaredet formálta meg. Bár ő csak a második szezonban került a kedvenceim közé, azóta viszont folyamatosan bizonyít. Tehát a gárdára sem lehet panasz, ahogy egyelőre a készítőkre sem nagyon, aztán meglátjuk, hogy mi vár ránk ősszel.