Könyvek

Samantha Bailey – Nő ​a peronon

Samantha Bailey nem bízta a véletlenre a könyv sikerességét, ugyanis egy abszolút izgalmas témát választott, mégpedig az (ön)gyilkosságot. A nő a peronon története ugyanis egész végig akörül forog, hogy vajon gyilkosság történt vagy sem? Hiszen ki hagyná egy vadidegenre a kisbabáját, akinek véletlenül pont az minden vágya, hogy legyen egy gyermeke?

A történet egyik főszereplője Morgan Kincaid, aki már eleve ismert a rendőrségnél. A férje ugyanis hatalmas összegeket lopott az emberektől, ami után öngyilkos lett. Morgant persze megvádolják, hogy részt vett a csalásokban, de az ügyvédjének köszönhetően – majdnem – ott folytathatta az életét, ahol abbahagyta. Egy napon a munkából hazafelé a vonatra várva egyszer csak mellé lép egy nő és a kezébe nyomja a gyermekét. Mire a nő magához tér a döbbenettől, már csak azt látja, ahogy a vagon elüti az ismeretlent.

Morgan hamarosan ugyanazzal a nyomozóval találja szemben magát, mint akivel férje öngyilkossága után is találkozott. Természetesen kiemelt szemtanú lesz, de azért a tudtára adják, őt vádolják a gyilkossággal. Morgan ebbe nem hajlandó belenyugodni, ezért saját kútfőből próbál rájönni, ki volt az a nő és miért bízta rá a gyermeket, ami nem várt veszélyeket tartogat. Vajon sikerül bebizonyítania ártatlanságát?

A történet azért is volt izgalmas, mert Morgan mellett még egy nő szemszögéből olvashatjuk a cselekményt, mégpedig azéból, aki a vonat elé kerül. Nicole egy sikeres vállalat ügyvezetője, boldog házasságban él és legnagyobb meglepetésére gyermeket vár. A bejelentés után azonban az örömteli időszak és a baba születése utáni idő nem telik teljes a legnagyobb boldogságban, ami nem várt kellemetlenségeket hagy maga után. Míg itt leginkább a drámára és az érzelmekre, Nicole lelkivilágára fókuszálunk, addig Morgannél leginkább az akció van középpontban.

Az akció folyamatosan váltakozik a drámával.

Morgan élete már eleve romokban hever, ugyanakkor elég egyhangúan telik. A baleset, ami a szeme előtt történik, mindezt teljesen felkavarja, ugyanis maga kezd el nyomozni az ügyben. Szürke kisegérből igazi harcossá válik, amitől nagyon szimpatikus karakterré növi ki magát, holott sokszor elég meggondolatlanul cselekszik. El is gondolkodtam nem egyszer, hogy vajon hogy történhetet vele ennyi szörnyűség, ha tulajdonképpen egy elég határozott és tökös nőszemély.

Érdekes volt látni, hogy míg az egyik nő épül lefele, addig a másik sokkal inkább fejlődik és próbál felnőni egy igen nehéz feladathoz. A két nő közötti párhuzam, a kettejük közötti kapcsolat igazi csemege az olvasó számára, amivel abszolút le tudja kötni magát, hiszen nagyon gyorsan olvastatja magát az egész. Ez többnyire a rövid, ugyanakkor cselekményekkel teli fejezeteknek köszönhető.

Samantha Bailey könyve ráadásul tartogat meglepetéseket.

Vannak olyan pontok és fordulatok a Nő a peronon során, amik sejthetőek vagy kikövetkeztethetőek a tapasztalt thriller és krimi olvasóknak, ugyanakkor sok mindent tartogat még. És emiatt volt végig izgalmas, mert végig tartogatott olyan mozaikdarabkákat, amiket csak a legvégén fedett fel, így az utolsó oldalakig izgalmas maradhatott az amúgy nagyszerű témákat feszegető könyv.

A Nő a peronon ugyanis nemcsak a gyermekek fontosságáról és szeretetéről beszél, akikért bármit megtennénk, hanem a családról, a barátságról, a szerelemről. A női sorsokról és a karrierről, a mentális betegségről és a stresszről és azok fontosságáról. A téma kedvelői biztosan szeretni fogják. Azok, akik pedig ismerkednek a thriller világával, szintén jó kezdés lehet, ugyanis ebben a történetben nagyszerűen vezetik le, hogy pontosan hogyan is alakult ki a kötet elején színre lépő drámai fordulat.

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

Zajácz D. Zoltán – Véres Balaton

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?