Könyvek

S. A. Chakraborty – Rézkirályság (Dévábád-trilógia 2.)

Decemberben, a két ünnep között úgy döntöttem, megérdemlek egy igazán hosszú könyvet, így végre én is folytathattam Nahri és Ali történetét. A Bronzváros után izgatottan vártam a trilógia folytatását és végre a kezembe fogva úgy érzem, megérte. Izgalmas és lenyűgöző volt, ráadásul – most figyeljetek -, jobb, mint az első rész!

A Rézkirályság történetének elején bár még folytatódik az előző kötet, ám ezután öt évet ugrik az időben. Ezidő alatt számtalan dolog történik a három főszereplővel, mely során egytől-egyig hatalmas fejlődésen mennek keresztül. Például Alizajd hercegnek a száműzetése során sikerült letelepednie, ráadásul új lakhelyén tekintélyt is szerzett, Nahri pedig mint gyógyító, végre sikeresen fejlesztette magát, a harmadik főszereplő viszont maradjon meglepetés. Mindemellett érdekes volt azt is megfigyelni, hogy a vízi-csatának milyen következményei voltak a jövőre nézve.

Ahogyan az előző rész során, úgy itt is olvastatta magát a történet, egyik esemény követte a másikat és csak úgy tünedeztek el az oldalak. Dára halála után folyamatos lázadások rombolják a várost, egyre nagyobbak a belső viszájok és az uralkodói család pénze folyamatosan csökken. Ez a kötet nagy hangsúlyt fektet a safítok (ember és dzsinn keresztezéséből születettek) és a dévek (tisztavérűek) helyzetére, valamint a szereplők belső világa. Mindegyikük a Dévábádot szeretné megmenteni, viszont mindenki máshogyan, ami bonyodalmakat szül. Így tehát nem is kérdés, hogy a kötet végig izgalmas, feszültséggel és akcióval teli volt az elejétől a végéig.

Bár a kötet nem tartogatott nekünk sok újdonságot a felépített világgal kapcsolatban, azonban érkezett egy új, jelentőségteljes szereplő a képbe, valamint egy új nézőpont is, így már nem csak Ali és Nahri szemszögéből láthattuk az eseményeket, hanem az övéből is. Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy egy teljesen más nézőpontba is bepillanthassunk. Ez a rész olyan mélységekbe engedett bepillantást, amik által teljesen összezavarodik az olvasó, mivel több karakter motivációját, gyengeségét és erősségét ismerhetjük meg alaposabban. Azonban ezek mégsem segítenek, hogy oldalt válasszunk. Ki a jó fiú, ki a rossz? Ki mit miért is csinál pontosan?

Megismerhetjük a szereplők vívódásait, nehézségeit és a sötétebb oldalaikat is, hiszen ebben a kötetben olyan döntésekre kényszerülnek, amiket nem feltétlen szeretnének meghozni. Régi-új varázslények kerülnek a képbe, szereplők bukkannak fel, kül- és belviszályok folynak, folyamatos a csatározás és a háború, na és persze ármánykodásból is kijut bőven, ami szintén szítja a vizet.

Összességében tehát nekem nagyon tetszett a második kötet. Tele volt érzelemmel, akcióval és megmutatta nekünk azt, hogy nem minden fekete és fehér. Nem létezik csak jó meg rossz. Remélem hamarosan érkezik a trilógia befejező része, hiszen elképesztően erős függővéggel zárult a Rézkirályság. Valamint, azért is várom már most kíváncsian, mert nagyon szeretném, hogy ott igazán kiteljesedjen ez a történet, ugyanis még szívesen olvasnék részletesebben a dzsinnek mágiájáról, magáról erről a varázsvilágról, amit Chakraborty épített, mert ezen téren én még érzek egy kis hiányosságot.

Ugyan már a karácsonyfa alá nem tudjátok beszerezni ezt a kötetet, de ha gondolkodtok azon, folytassátok-e, vagy nekikezdjetek-e ennek a sorozatnak, akkor én csak ajánlani tudom. Az arab világ és a dzsinn rajongóknak pedig természetesen kötelező.

A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!

S. A. Chakraborty – Bronzváros (Dévábád-trilógia 1.)

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?