Könyvek

R. F. Kuang – Sárkányköztársaság (Mákháború 2.)

A Mákháború kétségtelenül a tavalyi év legjobbjai közé tartozik, ami az olvasmányaimat illeti. Ez azért számít érdekesnek, mert a főszereplő Zsin, nem az a tipikus fiatal, akit az ember első látásra megszeret, sajnálja őt és szurkol érte, nem. Zsin egy kifejezetten arrogáns, olykor igen idegesítő lány, aki mégis vonzza és kíváncsivá teszi az olvasót. Röviden tehát borzasztóan vártam a folytatását, ami idén nyáron meg is érkezett, Sárkányköztársaság néven.

A Mákháború hatalmas durranással zárult, Zsin az iskolából kijövet a Cekó osztagához csatlakozott, ahol hozzá hasonlatos emberek alkottak egy csapatot.  A lány parancsnoka volt iskolatársa, Altan lett, aki segítségével próbálta megidézni újra az istenét, Zsin ugyanis egyszer már megszólította a Főnixet, hogy megmentse maga és társa életét. A Cekó tagjaként legfőbb feldata, hogy különböző szabotázsokat végezzenek el a Föderáció ellen, aki próbálja elfoglalni otthonukat. Hősiesen küzdenek, próbálják kitalálni, hogy mi lehet az ellenség szándéka egészen addig, amíg ki nem derül mi áll az egész háta mögött. A kötet végén Altan és Zsin egyességet köt, míg a fiú elvonja a Föderáció figyelmét, Zsin a vízbe veti magát, elúszik   szülőföldjére, ahol magába engedi az istenét és porrá égeti az ellenség szigetét.

“Az istenek életre hívják a legrosszabb és legkegyetlenebb ösztöneidet. Azt hiszed, te irányítasz, de az elméd minden egyes másodperccel egyre jobban szétmállik. Az isteneket megszólítani annyi, mint szerencsejátékot játszani az őrülettel.”

Ezzel a lezárással tehát érthető, miért is vártam annyira a sorozat második részét. Izgatott voltam, hogy Zsin végre elérte-e, amit a legjobban szeretett volna, azonban a rettegés az útjába állt, másrészt meg reménykedtem, hogy Altan, akit egyszerre utáltam a viselkedése miatt, mégis szerettem, talán mégsem halott. Zsin hosszú utat tett meg a harmadik Mákháború alatt, kisdiákból igazi harcossá vált, aki hatalmas hullámvölgyeket élt meg. Altan halála után, a Főnixxel önmagában bizonytalanná, elveszetté és a szokásosnál is idegesítőbbé vált.

Zsin és a Cekó tehát túlélték a háborút, azonban ott lóg a kérdés a fejük felett, mit kezdjenek magukkal? Hogyan tovább? Egy biztos, a lány bosszút akar állni parancsnoka haláláért, az odáig vezető út azonban hosszú. A Sárkányköztársaság alatt nyomon követhetjük, hogyan folytatódik Zsin sorsa, hogyan dolgozza fel tetteinek következményét és hogyan áll bosszút. Egyik helyről sodródnak a másikra, mígnem végül kikötnek a Sárkány hadúr hajóján ahol a lány lassan a fejlődés útjára lép, elkezd leszokni az ópiumról és habár hatalmas csatát vív az istenével, talán még fontosabb, hogy a férfi reményt ad neki arra, hogy együtt legyőzzék a Nőstényviperát és ezzel a Nikara Birodalomban létrehozzák a köztársaságot.

R. F. Kuang sorozata igen érthetetlen érzéseket vált ki belőlem és ezért tetszett annyira mindkét rész. Habár a főszereplőt stílusa, arroganciája miatt nem kifejezetten kedvelem, ugyanakkor mégis lenyűgözött, magával ragadott mindkét esetben és szurkoltam azért, hogy sikerüljön az, amit eltervez. És habár ennek a résznek az elején sokkal jobban idegesített, mint emlékeim szerint a korábbi kötetben bármikor is, ahogyan haladtam tovább a történetben, egyre inkább éreztem érthetőnek és elfogadhatónak a viselkedését, na meg sokat segített a jellem- és karakterfejlődése. Emellett jót tett az egésznek az is, hogy számos mellékszereplő és a heszperiaiak is jobban előtérbe kerültek, így kicsit bővült az ismeretünk a Nikara Birodalomról és a benne lakó sámánokról, a nyugati kultúráról, szerepkörökről, múltról, stb, aminek köszönhetően sokkal inkább bele tudja élni magát az ember az olvasottakba. Kicsit összébb került a kép, így aki picit érthetetlennek, netalántán összeszedetlennek vagy túl kevésnek, esetleg fekete-fehérnek gondolta az előzményt, annak ez a rész kifejezetten tetszeni fog.

Politikai viszályok, hatalmi játszmák, társadalmi problémák – ez az, ami jellemzi ezt a könyvet, tele véres, háborús jelenetekkel, amik elképesztően izgalmassá teszik a cselekményt. Olvashatunk ebben mindenféle szörnyűségről, akasztásokról, vízbefúlásokról, elmosott városokról, kivégzésekről és erőszakról, éhezésről és szegénységről. Igazi csemege volt ez, többet kaptunk a hadurakból, a császárnőből, ami mégis a legjobb, azaz írónő sok, váratlan fordulata, ami folyamatosan borzolja a kedélyeket. Ez tetszik a legjobban, hogy sok íróval ellentétben Kuang mer kockáztatni, olyan dolgokat bedobni, aminek nem feltétlenül örül az olvasó.

Akárcsak a Mákháborút, ezt is imádtam minden szemszögből. A világot, ami bár hasonlít a mienkre mégis más, egyedi és varázslatos, a tökéletlen karaktereket és szóhasználatukat, ami kifejezetten érdekes, mert a való életben nem szeretem például a káromkodást, de itt annyira hozzájuk illik – akárcsak A holló jele esetében –, hiszen a karakterek többsége még (arcátlan) fiatal, még gyermeknek mondható katona, akiknek hirtelen kellett felnőniük. Ezek a sokszor szemtelen megnyilvánulások további szenvedélyt, elkötelezettséget és feszültséget dobnak, az amúgy is idegölő cselekményhez.

Ha esetleg azok közé tartozol, akiket az egekig bosszantott Zsin hisztije, arroganciája és seggfejsége, ne add fel az első könyv után vagy a második rész elejénél. Maradj kitartó, élvezd a könyvet, aztán térj ide vissza, hogy elmond, hogy tetszett a kötet vége, mert én már most rágom a körmöm, mikor jön már a harmadik rész. A kötet befejezte után csak azt az egyet sajnálom, hogy a járvány miatt elmaradt az írónő dedikálása, pedig olyan jó lett volna, ha ez a két csodaszép külsejű könyv szignózva díszelegne a szekrényemen. Na de majd legközelebb, remélem ami késik, nem múlik.

A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!

Suzanne Collins – Énekesmadarak és kígyók balladája

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?