FilmekHírekMédia

Pókember: Idegenben – Megérkezett az első előzetes

A Marvel filmek rajongói 2019-ben sem panaszkodhatnak, ugyanis ez az év is számtalan produkciót tartogat a számukra. Márciusban jön Marvel kapitány, majd áprilisban a Bosszúállók: Végjáték is bemutatásra kerül. Júliusban pedig egy újabb képregényes szuperhős hódítja meg a mozikat, ugyanis ekkor érkezik a Tom Holland féle Pókember második része, a Pókember: Idegenben. Pár nappal ezelőtt a Sony közzétette a film első előzetesét, így kaphattunk egy kis ízelítőt abból, hogyan is folytatódnak majd jövő nyáron a hálószövő kalandjai. Már a magyar szinkronos változat is elkészült, az alábbi videóban ezt láthatjátok.

A tavalyi évben kiadott Bosszúállók: Végtelen háború rengeteg kérdőjelet hagyott a falmászó szuperhős sorsával kapcsolatban, amikre a választ nagy valószínűséggel a Bosszúállók: Végjáték című filmben kapjuk meg. Pókember rajongóinak így mindenképpen érdemes beülniük erre a mozira is, hogy teljesen képben legyenek a karakter előtörténetével kapcsolatban.

A Pókember: Idegenben az eddigi hírek szerint nem sokkal a Végjáték eseményei után játszódik majd. Peter Parker átlagos diákként egy iskolai kirándulás által Európába utazik, ahol aztán hamar rá kell jönnie, hogy Pókemberként a világnak nagyobb szüksége van rá. Mysterioval – akit Jake Gyllenhaal alakít – közösen veszik fel a harcot az Elementálokkal. Bár a két karakter a képregények lapjain ellentétes oldalon áll, úgy tűnik a mozivásznon egy csapatot alkotnak majd.

A Pókember: Hazatérés karakterei közül sokan visszatérnek. Újra láthatjuk Michellet, Nedet, és May nénit, ugyanakkor Nick Fury és Maria Hill ügynök felbukkanása is garantált. A bemutató kisfilm alapján úgy tűnik egy újabb sikeres Marvel produkcióra számíthatunk. Ti mit szóltok hozzá? Várjátok már az új Pókember filmet? 

Hozzászólások