Philiph Roth – Apai örökség

Gyakran említem egyes cikkekben, hogy mennyire le tudnak nyűgözni az egyszerű és letisztult borítók a gyönyörűségükkel. Mikor semmilyen extra giccs, felesleges elem nincs rajtuk, de mégis büszkén állnak a könyvespolcokon. Pont ezzel a szolídságával hívta fel magára a figyelmemet a könyvesboltban Philiph Roth regénye, az Apai örökség. Ahogy közelebb értem hozzá láttam, hogy igen ám, kívülről szép napút, ám belül már kapott egy sokkal kihívóbb, de még mindig egyszerűbb csíkozást, méltóságán pedig csak emelt az, hogy még egy könyvjelzőt is kapott. Teljesen beleszerettem.

Miután kicsodálkoztam magam, elolvastam a fülszöveget, ami biztosított róla, valószínűleg megtaláltam a legújabb kedvenc történetem, Roth regénye ugyanis egy olyan történetet mesél el, ami egyszerre szívszorító, megindító és csodaszép. A regény a szerző édesapjának utolsó éveit mutatja be, azt, hogy hogyan dolgozták fel ketten együtt a hírt, miszerint az idős férfinak agytumora van, és hamarosan eltávozik az élők sorából.

Az Apai örökség olvasása közben olyan történt velem, ami szinte még soha. Megkönnyeztem a könyvet. Ültem a szobámba, és sírtam. Gyönyörű, egyszerűen fantasztikus memoár a figyelmességről, szeretetről, a családról és az apa-fiú kapcsolatról.

Korábban még soha nem olvastam memoárt, így a regény számtalan meglepetést okozott. Ilyen volt többek között az is, hogy habár nem volt benne semmilyen csavar, izgalom, ami nagyobb meglepetést okozott volna, mégis imádtam, hiszen olyan tisztelettel beszélt benne midenről, ami teljes mértékben lenyűgözött. Roth zseniálisan fogalmazza meg az élet nehézségeit és szépségeit egyaránt. Olyan dolgokra hívja fel a figyelmet a regényében, ami a hétköznapok során számtalan helyen jelen van, és mi mégse vesszük észre, egyszerűen átsiklunk felettük.

Ahogy a cselekmény halad előre, időnként visszatekintünk oda, hogy hogyan diagnosztizálták Hermannál a tumort, hol volt éppen akkor, mit csináltak, illetve hogy hogyan kezelte mindezt a szerző édesapja. Olyan méltósággal beszél róla, olyan szeretettel, ami a legszigorúbb szívet is meglágyítja. De már a kötet elején is, ahol először beszél a szerző édesanyjának haláláról, és arról, ahogyan azt Herman és ő feldolgozza.

Nem titok ha elárulom, Roht és családja zsidó származású. Mindezt úgy építi bele a könyvébe, hogy egyáltalán nem zavaró, nem akarja letolni a torkunkon, hanem egyszerűen csak bemutatja, beleszövi szépen ízlésesen, teljesen hétköznapian a zsidóságot mint kultúrát.

Egy biztos, hálás vagyok a Helikon Kiadónak, hogy az Apai örökséget a kezembe adta. Philip Roth zseniális szerző, egyszerűen nem értem, hogyan kerülhette el eddig a figyelmem. Már most várom, hogy elkezdhessem olvasni tőle a Nemezist!

A recenziós példányért köszönet a Helikon Kiadónak!

http://www.ahmagazin.com/konyvek/marai-sandor-a-gyertyak-csonkig-egnek/

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?

Change Language To: Hungarian