Októberi visszatérők

Itt az ősz és az október, ezzel együtt pedig folytatódnak kedvenc sorozataink is. A mostani listából kiderül, hogyan alakul majd kedvenceink élete a CW csatornáján futó Charmed-ben,  Riverdale-ben vagy épp a Dynasty sorozatban.

Charmed (2018)

A Bűbájos boszorkák reebootja tavalyi évben indult és többen szkeptikusak voltak az új részeket illetően, most mégis a második évaddal érkezik a sorozat. A három nővér eddig egymással, illetve a varázserőkkel ismerkedtek, továbbá különféle veszélyekkel kellett harcolniuk.  Maggie (Sarah Jeffery), Melanie (Melonie Diaz) édesanyjuk halálát követően találkoztak féltestvérükkel, Macyvel (Madeleine Mantock), s bár eleinte nehezen fogadták el, mégis befogadják és megalakul a hármak ereje. Ebben segítségükre van Harry, a fényőr. A részek alatt több titokra fény derül, szerelmek szövődnek, de az évad végén a fő gonoszt, Alastairt kellett legyőzniük.
A másodikban biztosak lehetünk benne, hogy Harry feltűnik, s mivel fényőrök tanácsának tagjai meghaltak, káosz lett a világban, védelem nélkül maradtak a boszorkányok. Craig Shapiro szerint sokkal epikusabb lesz majd a sorozat, sok történésre számíthatunk, mind az alvilágban, mint a boszorkányok életében. Többféle varázslatos karakterrel találkozhatunk majd az epizódok alatt.
Liz Kruger elmondásai alapján az új évadban láthatunk majd szerelmi szálakat, sötét erőket. A díszletekre is kellő figyelmet fordítottak, igyekeztek jobbá tenni, megváltoztatni a látványt is. Harrynek is nagy szerepet szánnak, továbbá jobban belemélyednek a származásába is. Új szereplő lesz majd Jordan Donica, aki rejtélyes múltja miatt lesz érdekes a sorozatban.

A Charmed második évada október 11-én folytatódik!

Riverdale 

A sorozat előző évadának utolsó jelenete nyitva maradt a rajongók körében, amikor is Veronica (Camila Mendes), Betty (Lili Reinhart)  és Archie (K.J. Apa)a tűz mellett, véresen állva, Jughead (Cole Sprouse) sapkáját égetik el. Megállapodnak, hogy minden bizonyítékot eltüntetnek, majd életüket külön folytatják. Vajon mi történhetett? Mi vár ránk a következő évadban? Mi lesz Jugheaddel?
Januárban megerősítették, hogy a negyedik évaddal folytatódik a Riverdale, október 9-én (szerdán) lesz látható az első epizód. Úgy tűnik az előzetesből, hogy Jughead eltűnt, mindenki őt keresi.
Luke Perry sajnálatos halála miatt a sorozatnak át kellett gondolnia, mi legyen Archie édesapjával, ezért a negyedik évadban a fiú édesanyja, Mary több szerepet fog vállalni, hogy vigyázzon Archie-ra. A nyáron azonban kiderült, hogy az új szezon premierjét a Archie apjának és a színésznek szentelik, az első rész az In Memoriam címet viseli, amelyhez Shannen Doherty is csatlakozott. Mivel ő és Luke a Beverly Hills 90210-ben is együtt szerepeltek, a két színész nagyon jó barátságot ápolt, s miután a producerek megmutatták a forgatókönyvet a színésznőnek, azonnal igent mondott. Az új évadhoz csatlakozik még Kerr Smith, mint a gimnázium új igazgatója.

Riverdale október 9-től látható majd. 

Dynasty 

A harmadik évaddal visszatérő Dynasty nem épp szerencsés résszel zárta az előzőt. A rajongók izgulhatnak, hiszen Liam (Adam Huber) vízbe esését senki sem vette észre, mi több, az esküvőn Fallon (Elizabeth Gillies) is ki lett semmizve a cégtől. Adam folyamatos áskálódása is megtette hatását, miközben a tóból egy halott lányt húznak ki.
Sok sok kérdés felmerülhet, amelyre reméljük a harmadik évadban választ kapunk majd.
A harmadik évadban továbbra is a riválisai veszik körül, köztük a legrosszabb, a saját bátyja. Blake Carrington (Grant Show) féltestvére is visszatér, aki követelni fogja azt, ami az övé. Sammy Jo (Rafael de la Fuente) beleveti magát a felső osztály életébe, ami hoz magával új embereket, de veszélyeket is.

Dynasty legújabb részei október 11-én kezdődnek.

 

További visszatérők októberben még az Arrow, Supernatural, Legacies, Supergirl, The Flash, All American.

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian