Könyvek

Októberben érkezik Finy Petra regényének új kiadása!

A szerző, akinek az igazi hírnevet 2018-as könyve az Akkor is hozta nemcsak, hogy új regénnyel jelentkezik, de egy korábbi írását is új köntösben tárja az olvasók elé.

Az Athenaeum Kiadó nemrégiben jelentette be, hogy október nyolcadikára érkezik Finy Petra legújabb regénye a Marlenka, ami szintén egy középkorú nő identitáskeresését mutatja be, az írónőtől megszokott, olvasmányos formában.
Még igazán fel sem ocsúdhattunk a jó hír után, mikor újabb bombát dobott le a kiadó: a szerző eredetileg 2012-ben megjelent Madárasszony című regényét is új köntösben tárják a rajongók elé!


Egy kicsit a történetről: “Linger Lea anyja különleges nő volt: megszállott madarász, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült. Az asszony öngyilkossága után jóval, felnőtt fejjel Lea végigjárja a rokonait, hogy az emlékeiken keresztül felgöngyölítse családja történetét, miközben maga is épp az anyaságra készül. Ám a nyomozás során önmagáról és a rokonairól is többet tud meg, mint amire valaha is számított. Hogy ez a több végül milyen irányba tereli, lehúzza vagy felemeli, csak rajta múlik.
Finy Petra regényében a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. A magyar irodalomban egyedülálló vállalkozás, amely a természet nyelvén mesél el egy nagyon is emberi történetet.”

Érdekes műnek ígérkezik, az emberi lélek mélységeinek különleges megközelítésével a magyar állatvilágon keresztül. Alig várjuk, hogy ezzel az új dizájnnal ismerkedhessünk meg a könyvvel.

A régi borító

Ha már új kiadás, érdemes pár szót szólnunk a kötet külsejéről. Az Athenaeum Kiadótól már megszokhattuk, hogy nagyon igényesek a kiadványaik kinézetét illetően, és most sem kell csalódnunk. A már eredetileg is különleges és kifejező borítót, egy szinte még jobbra cserélték, aminek mind a színvilága, mind a a rajta látható madár és a háttérben lévő női arc remekül reflektál a történetre. A két domináns szín pedig- a kék és a szürke- egyszerre sugároz nyugalmat, de egy kemény történetet szintén ígér nekünk, amit nem lesz egyszerű anélkül végigolvasni, hogy egy kicsit el ne gondolkoztassa az embert a saját életéről, döntéseinek súlyáról is.

Egy biztos, mi már nagyon várjuk Finy Petra legújabb Marlenka című regényét és a Madárasszony felújított kiadását, utóbbi várhatóan október tizenhatodikán már elérhető lesz!

Ti olvastatok már az írónőtől? Ha igen, mit és hogy tetszett? Írjátok meg kommentben!

Hozzászólások