MédiaSorozatok

Október 19-én érkezik a Daredevil 3. évada

A Marvel képregényeket nem csak a filmek adaptálják nagy sikerrel, hanem a sorozatok is. A Netflix számtalan szuperhősös szériát tudhat a magáénak, amik mind kapcsolatban állnak az egész estés produkciókkal. A 2015 áprilisában megjelent Daredevil volt az első Marvel sorozat, amit a csatorna kiadott a kezei közül. A történet középpontjában a Charlie Cox által megformált Matt Murdock áll. Egy vak ügyvéd, aki nappal a tárgyalóteremben, éjjel pedig az utcákon küzd igazságtalanság ellen. Sokak érdeklődését felkeltette, az első évad igazi siker lett a Netflix számára. A népszerűsége az évek múlásával töretlen maradt, így ennek köszönhetően, idén októberben a Daredevil már a harmadik évadával térhet vissza.

Matt Murdock utoljára a The Defenders-ben volt látható, ami a Netflixes Marvel sorozatok crossover szériájaként készült el. Az új évadban Charlie Cox mellett, Deborah Ann Woll és Elden Henson is visszatér, akik Daredevil barátait, Karen Page-t és Foggy Nelsont alakítják. Az első szezonban megismert Wilson Fiskre (Vincent D’Onofrio) ugyancsak számíthatunk, aki az előzetes alapján ismét sok gondot okoz majd a főhősnek. Ugyanakkor egy új karakter, Benjamin Poindexter (Wilson Bethel) is bemutatkozik, akit a Marvel képregényekben Célpont/Bullseye néven már jól ismernek. A harmadik évad 2018. október 19-én kerül bemutatásra a Netflixen, összesen tizenhárom epizóddal.

Hozzászólások