Kultúra

Nyíregyháza tirpák szemmel

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, megyeszékhelye Nyíregyháza. Az ország hetedik legnagyobb városa, közel 120 000 lakossal. Talán kevesen tudják, de Nagykálló volt, és lett is volna a megyeszékhely. De  a 19. században az ott élők, nem engedték a vasúthálózat kiépítését. Így minden át került Nyíregyházára. Egy kis plusz infó, a Nyíregyháziak több mint a fele pontos i-vel ejti ki a helység nevét. Így számomra, amikor a televízióban a bemondó nő, úgy mondja ki, ahogy le van írva, tehát hosszú í-vel, az roppan zavaró tudd lenni.

De kik azok a tirpákok?

A magyarországi szlovákok, akik a XVIII. század közepe körül települtek át az akkori Magyarországra, azon belül Nyíregyháza környékére.  A szó viszont igazán elterjed lett, és a mai napig is előszeretettel használják a szabolcsi emberekre sértés gyanánt. Köznyelvre lefordítva annyit tesz: tahó. Azonban jó néhányunkat büszkeséggel tölt el ez a szó. Anno az ide betelepült szlovákok, és az itt élő kis létszámú nyíregyiek fejlesztették, építgették és tették azzá, amivé most vált.

Elég is a történelemből, mint itt élőnek, a számos lehetőségek ahova gyerekoromban rendszerességgel eljártam a szüleimmel, osztállyal mindig szép emlékeket csalnak elő akárhányszor elmegyek mellettük, vagy már a nevük felcsendül. Ilyen például a méltán híres állatkertünk, a múzeumfalu, vagy a kisvasút ami már nem üzemel.

Állatparkunk európai szinten is elismert, nem véletlenül. Nagyon sok híresség megfordult, például Majka, Kasza Tibi. Megnézhető a Zöld piramis – Ócenárium, Madárház Trópusi Ház. A messze érkezők megszállhatnak a Hotel Dzsungelben. A szobák légkondicionáltak, reggelit biztosítanak. A közelben a Bambusz Éttermet található. Augusztusban kerül átadásra a Hotel Pangea csodálatos környezetben a Sóstói tó partján.

Múzeumfalu a múzeumot évről évre egyre több bel- és külföldi érdeklődő keresi fel. Különleges helyé teszi a jó levegő, a falukép az épületegyüttesek, a berendezések különbözősége és a változatos programok.  Szövés bemutató ahol a  szövőszéken történő szőttes készítését bemutatják majd saját magunk is kipróbálhatják. Rendezvényeik a leglátogatottabb a hagyomány őrző húsvét, ahol a legények vödör vízzel meglocsolják a lányokat amiből “véletlenül” az oda látogatók is kapnak.

Sóstó-Gyógyfürdő ahol lehetőségünk adódik az éjszakai fürdőzésre, minden szerdán és pénteken . Megtalálható még az Aquarius Élményfürdő ami  a mozgáskorlátozottak számára is kialakított.A legkisebbeket medencékkel, csúszdákkal, kincses szigettel várják.  A gyerekeket háromféle vízmélységű gyermekmedence, íves csúszda, verseny csúszda, elefánt csúszda és spriccelők szórakoztatják az apróságokat.  Van lehetőség vízibiciklizésre, csónakázásra, sárkány kenuzásra. Egész évben igénybe vehető.

 Itt vannak a szavak jelentése. Ki hányat talált el?

Troszka=hamu

Telázsi=edénytartó

Ter=sütő

Csőszamár=kerékpár

Sikákó=jégen csúszni

Purgyé=gyerek

Bugázni=napraforgóból kiverni a magokat

Pilács=lámpa

x x

Hozzászólások