Naoki Higashida – Hát ezért ugrálok

Régebben a technika még nem volt olyan fejlett, hogy egyértelműen meg lehessen állapítani valakiről, hogy autista. Számos kutatás, teória vetette fel a fejét, vajon mi is okozza ezt az idegrendszeri rendellenességet. Nevelés? Gyógyszerek? Gének? Komplikációk a szülés közben? 2019-et írunk, és olyan konkrét választ, ami mindenhogy megállja a helyét, még mindig nem kaptunk. Mégis többet tudunk, vagy legalábbis nem annyira idegen számunkra ez a spektrumzavar, mint anno 10-20 évvel ezelőtt. De hogyan élheti meg ezt az egészet az autizmussal élő gyermek? Milyen lehet neki mondjuk iskolába menni vagy nyaralni, ami másoknak természetes?

Naoki Higashida 1992-ben született, hat éves korában állapítottak meg nála autizmusra való hajlamosságot. Speciális igényű gyermekek számára fenntartott iskolába járt, ma pedig blogot vezet és előadásokat tart Japán-szerte. Seth F. Henriett, aki szintén autista, már írt egy naplót, az Autizmussal önmagamba zárvát, melyben leírja, hogyan látja a világot, de a válaszokat, amiket a szülők és ismerősök már oly régóta keresnek, Naoki Higashida első, és Magyarországon megjelent eddigi egyetlen regénye adta meg. Miért kell újra és újra elmondani ugyanazt valakinek, aki autizmussal él? Miért neveti el hirtelen magát akkor is, ha semmi vicces nem történt? Miért ismétli meg a neki feltett kérdéseket ahelyett, hogy megválaszolná őket? A legtöbbjüknek nincs lehetősége ezeket elmondani, vagy ha van, akkor nagyon nehéz, sok időt és türelmet igényel.

Ma összesen 266 irodalmi alkotás van, ami az autizmusról és annak különböző fokozatairól, esetleg a szülők tapasztalatairól szól, vagy autista szereplő van benne. Ezutóbbiak azonban inkább szépirodalmi művek, melyeknek elsősorban a szórakoztatás, a gyönyörködtetés a célja. Ilyen például Matthew Dicks Egy képzeletbeli barát naplója című regénye vagy A szerelem egyenlete Helen Hoag-tól. Vannak sorozatok és filmek, melyekről bővebben itt olvashattok – ilyen A könyvelő és a Dr. Murphy is -, és bár bepillantást nyerhetünk általuk az autizmussal élők mindennapjaiba, a több ezer darabos kirakóból egy darab még mindig hiányzik, mégpedig az, hogy mit tapasztal mindebből maga az egyén. A könyv előszavában David Mitchell szinte tökéletesen írja le, mi játszódhat le bennük, noha ez még csak ízelítő a nagy egészből. Gondolatok, emlékek gátszakadása, a külső ingerek felerősödése, a hangok egybefolyása egy hatalmas, elviselhetetlen ricsajjá, ami a születéstől a halálig tart, és csak alvás közben szűnik meg. Számukra nincs sem anya- sem idegennyelv és az idő is nemlétező fogalom, mintha egy időutazós sci-fiben ragadtak volna. Ez az autizmus.

Naoki Higashida a kérdések megválaszolásán kívül hosszabb-rövidebb történeteket is ír, melyek ugyancsak segítenek megérteni az autizmussal élőket. Emellett mesél érzéseiről, tanácsokkal látja el olvasóit. Mondhatnám azt is, hogy az ő könyve a kirakós hiányzó darabja. Hiszen ki tudná jobban elmondani, mi történik a fejedben, mint te magad? Minden választ természetesen nem kapunk meg – nem is tettünk fel minden kérdést -, de sokkal többet tudhatunk, ha elolvassuk, és segít megérteni.

Szóval ajánlom ezt az olvasmányt mindenkinek, akinek a testvére vagy gyereke kerüli a szemkontaktust, visszhangozza a szavakat, esetleg nem szeret felvenni bizonyos színű ruhadarabokat. Aki szerint az utcán visító gyermeket nem nevelték rosszul a szülei, mindenkinek, és aki meg akarja érteni autista embertársait.

 

Hozzászólások