MűvészsarokVerseny

VERSENY – Próza első hely

Kovács Zoltán – 75 vörösmárvány lépcső

2015.05.05. 6óra 30 perc
Budapest, VIII. ker., Józsefváros, Szigony u. 36.
Impozáns, kissé ütött-kopott kovácsoltvas kapu, mögötte még impozánsabb és ha lehet még ütötebb- kopottabb épület. Hatalmas bejárati ajtó (natúr fa), kb. félméternyire tőle a következő, amely már fehér olajjal van mázolva. Jobbra a “portásfülke”, ahol 24 órás szolgálatban a mindig udvarias és segítőkész, néha cinkosan mosolygó portások teljesítik feladatukat. Balra, az alagsorba vezető lépcső, ahol a “Labor” is található, már kétszer jártam ott, mindkét alkalommal egy végtelenül kedves labor asszisztensnővel találkozhattam, még vérvételi harangot is kunyeráltam tőle. Velünk szemben pedig hatalmas márvány lépcső. de nem akármilyen ám. Vörösmárvány,
ütött-kopott, töredezett, de akkor is vörösmárvány.
Pontosan 15 lépcsőfok.
A lépcsőt jobb oldalon a falra szerelt sárgaréz kapaszkodó kíséri fel a földszintre, melynek padlóját a méh lép mintázatú vörös járólap képezi. Szemben az ósdi teherlift, fölötte az időtlen, hatalmas óra, mely irgalmatlanul mutatja a pontos időt. Jobbra az Ambulancia, balra az Audiológia, no meg az Igazgatói iroda, ahol a Tárgyaló teremben keddenként ülésezik az Onko –Team. Már megkaptam a papírjaimat az Ambulancián, a labor is megvolt, azt mondták, menjek fel a 2. emeletre, ott fognak elhelyezni. Pakkal a kezemben indulok. Zsu mellettem lépdel, Ő is csöndes.  Újabb vörösmárvány lépcsősor, a fehér olajjal mázolt, jobb sorsra érdemes kovácsoltvas rácsig, amelyen zárható, ámde mindig nyitott ajtó van.
Pontosan 17 lépcsőfok.
Lépcsőforduló. Újabb vörösmárvány lépcsősor.
Pontosan 13 lépcsőfok.
Szorongva nézek Zsura, ő biztatóan mosolyog rám. ( Én közben sajnálkozok a balomon lévő kovácsoltvas korlát feketére lakkozott faburkolatának elhanyagoltságán. )
Felértünk az első emeletre. A szemben velünk a Posztoperatív és Szubintenzív szoba szigorú felirata, jobbról szemembe ötlik a Műtő felirat. Balra nem tudom mi van, gondolom fekvő részleg. A padló itt is méh lép mintázatú, csak itt koszos fehér színű. Aztán újra az a fényesre koptatott vörösmárvány lépcső következik.
Pontosan 17 lépcsőfok.
Miközben lépdelünk felfelé , gyors-egymásutánban suhannak el mellettünk zöldbe öltözött műtősök, fehérben lévő orvosok, ilyen-olyan rangban lévők- akik nagyon sietnek , a rezidensek, a ráérősebben közlekedők a magasabb rangú orvosok- gondolom én. A sárga felsőt viselők “kiválasztottak”, ők a takarító személyzet, nekik van kulcsuk a felvonóhoz, de ez érthető is, mert ők azok, akik nagyon komoly erőfeszítéssel teszik lehetővé az óriási betegforgalom zökkenőmentes mókuskerekének működését. Mindeközben feltűnik, hogy senkinél nem látok fonendoszkópot, mint státusszimbólumot a nyakában,ellenben mindenkin homloktükör villog kissé fenyegetően és ezt használják is. Elgondolkodok, mennyi láb koptathatta ezeket a lépcsőket ilyen simára, hogy a hajdani kőfaragók által csúszásgátlóként a ” stokkolt ” minta ilyen simára kopott. Újabb vörösmárvány lépcsők …
Pontosan 13 lépcsőfok
Ez összesen 75 lépcsőfok.
Kissé kifulladva, de fent vagyunk a 2. emeleten. Szemben az adminisztrációs és mint később kiderült , gyógyszerelőkészítő, meg sok egyéb funkciót ellátó helység. Jobbra kórtermek, balra szintén. Zsu-val bátortalanul mosolygunk egymásra, hogyan tovább? Végül összeszedem a bátorságom, óvatosan bekopogok, belépek:
– Kezétcsókolom, az Ambulanciáról küldtek, befeküdnék, műtétem lesz.
Elkéri a papírjaimat egy mosolygó, csicsergő nővér megnézi, majd ad helyette egy csomó kitöltendőt ( beleegyező nyilatkozat, tudomásulvételi lap és még nem tudom milyen lap) , de mindet ki kell tölteni és ezer helyen aláírni, meg tanúkkal is aláíratni és én szófogadón nekikezdek. Zsu buzgón tanúskodik.  Megengedik, hogy a pakkomat itt hagyjam , míg lekísérem Zsut, hiszen még nincsen üres ágy ugyebár, de ne haragudjak. A kocsinál elbúcsúzunk, ne sírj, mondom, nem dolgozni visznek, hanem akasztani, sütöm el a szakállas viccet, de nem nevetünk. Majd hívj, ha hazaértél, jó?
És újra a 75 lépcsőfok.
Még egyszer átnézem a ” beadandókat”, amikor is észreveszem, hogy több tanú is szükségeltetik, ekkor odafordulok egy folyosói padon ülő úrhoz:
– Megtenné, hogy aláír itt nekem, tudja, kell.
Az úriember kissé csodálkozva, rosszallóan vonja fel a szemöldökét, bal kezével
a nyakához nyúl és a szájáról olvasom:
– Nem tudok beszélni!
– Nem is kell – mondom hangosan ( mint mindenki, aki azt hiszi, hogy ha valaki nem tud beszélni, az süket is) , csak aláírni.
Megteszi, akkurátusan, én meg hálás vagyok érte. A másik aláírást egy kórteremből szerzem meg. ahová később magam is kerülök.  Leadom a papírjaimat, kérdezem maradhat- e cuccom még a felügyeletük alatt, hogyne, csicsergi Cs. nővér. Lemennék a boltba ásványvízért, ezért-azért, nem baj? Menjen csak, menjen csak, hiszen nincsen még üres ágy, majd jön. Köszönöm.
Megtörténik.
Majd újra az a 75 lépcsőfok.
Jöjjön Kovács úr! Megvan a helye, szól a nővér. Elnézést, hogy ilyen sokáig várattuk, ne haragudjon. Így leszek én a 206/4-es (megjegyzem, soha nem hallottam, ezen az osztályon, hogy bárkit is így azonosítottak volna. ) Közben kapok egy azonosító karszalagot is, melyen a félelmetesen hangzó Társadalombiztosítási Azonosító Jel van, no meg a nevem.
Belépek a szobába:
– Jó napot kívánok ! Kovács Zoltán vagyok , én leszek az új lakó. …
– Józsi vagyok…… , Gábor vagyok……,
Félszegen kipakolom a legszükségesebbeket, átöltözök, majd leülök az ágy szélére. Meglepetésemre nem indul nehezen a beszélgetés, ketten vagyunk újak a kórteremben, Józsi meg én. Gábor a rangidős. Megbeszéljük a betegségeinket, én meg ezek után legyalogolok dohányozni, nagyon félek!
Majd megint az a 75 lépcsőfok.
Sokat beszélgetünk, majd ki-ki a saját dolgával van elfoglalva, én például olvasok. Egy nagyon aktuális regényt, az a címe, hogy : Az ember akit Ovénak hívnak, bár hoztam tanulni valót is, de képtelen vagyok a szülészet- nőgyógyászat rejtelmeire koncentrálni. Közben Józsit már vissza is hozták a műtőből, jó a kedélye, beszélgetünk.  Zsu ügyesen hazaért. Ismerősök hada keres telefonon, ami egyszerre jólesik és ugyanakkor zavar, nem tudok mit kezdeni velük.
Esteledik, majd éjszaka, alig alszom valamit, páni félelem lesz úrrá rajtam:
holnap megoperálnak.
Reggel új szobatárs érkezik, Csabi. „Mandula, plusz ciszta” – mondja. Amíg ezt tisztázzuk, neki meg is hozzák a fél kék tablettát ( ,5 mg Dormicum), elmondom neki, hogy kb. milyen hatásra számítson, aztán leszökök cigizni.
Majd úrra az a 75 lépcsőfok.
Mire visszaérek Csabi már boldog, hol lehetne még ilyet szerezni? Majd leviszik a műtőbe. Kissé csalódott vagyok, hogy ő az első. Közben én is megkapom a fél kék tablettámat, nem sokat használ, tiszta marad a fejem. Hozzák Csabit , Józsi már készül haza, én szorongva várom a sorom. Csabit a jó kiállású műtős átteszi az ágyára, körülnéz, majd a nevemet mondja. Félve jelentkezek, odaadom az azonosító lapom, megnézi az azonosító szalagomat, és barátságos- udvariasan megkér, hogy feküdjek fel a guruló hordágyra. (Előtte megengedi, hogy felhívjam Zsut – most visznek a műtőbe, puszi, majd hívlak, ha ébredtem. Szia!) A papucs marad, mondja, majd betakar a műtős zöld takaróval. Azért műtős- zöld, mert a zöldnek szerintem a természetben nincs ilyen árnyalata, sehol a világon, csak a műtőkben, véleményem szerint ezt valami titkos kelmefestő recept szerint festik.)
Bár nagyjából tudom, mi vár rám, nagyon félek és szörnyen érzem magam, ilyen vízszintes fekvésben, meg is kérdezem:
– Lehetne egy kicsit emelni a fejvégen?
– Sajnos nem, de nem sokáig kell ezen feküdni. – Vigasztal együttérzéssel a műtős, miközben a liftajtót nyitja, máris áttesszük a műtőasztalra és már tol is be az 1. emeleten a Műtő feliratú helységbe. Jónapotkívánokkezitcsókolom! – köszönök, miközben a műtős udvariasan terel a műtőasztal felé, vigyázva rám és a berendezésre is.
– Ide tessék feküdni, itt lesz a feje, kicsit feljebb tessék csúszni, hogy a “defi lapát” pont jó helyen legyen a lapocka környékén.
Elhelyezkedek, az instrukciókhoz híven és hirtelen két maszkos-sapkás hölgy közelít. Az egyik balról, a másik a fejvégről. (A bal, az aneszteziológus asszisztens, a fejvégi az altató orvos, gondolom magamban és így is van.) Közben becsomagolnak, csak a bal karom marad szabad, amelyre pillanatok alatt vérnyomásmérő mandzsetta, meg valamelyik ujjamra pulseoxymeter kerül, közben az altatóorvos kérdez:
– Dohányzik?
– Igen.
– Mennyit?
– Hát most már nagyon keveset, de eddig két dobozzal naponta.
– Tudja, hogy ezzel a halálos ítéletét írja alá?- kérdezi megrovóan.
– Tudom…. , kérdezhetek?
– Csak tessék!
– Propofollal indít?
– Igen.
– Őőőőő.. és mi lesz a relaxáns?
– Maga gyógyszerész asszisztens? – kérdezi az anesztes doktornő.
– Neeem, mentőtiszt leszek, ha megélem. – válaszolom.
– Ne aggódjon, nem RSI szerint fogom intubálni, mondja és én mosolyt sejtek a maszk mögött, bár nem látom, de bizalommal tölt el.
– Köszönöm, nyögöm.
-De azért Rocuronium a relaxáns.
Közben balról: – Szuri lesz, ne húzza el a kezét, Fenta? – Mire a doktornő mondja a dózist és közben kérdez:
. Van orrsövényferdülése?
– Van. Miért?
– Mert felmerült, hogy talán jobb lenne orron keresztül intubálni, könnyebben hozzáférnének az operálandó területhez.
– Többször is el volt törve az orrom, főleg a jobb oldalon. – felelem (Eközben felvillan előttem a nyíregyházi főiskola demonstrációs terme, ahol Vízvári tanár úr, szelíd-szigorú, ámde hülyevagytefiam tekintetétől kísérve próbálkozom orron keresztül intubálni a fantom-fejet és kiver a hideg verejték.)
– No mutassa hol van az a valami , amit operálni akarunk?
– Ááááááá… – itt. Mutatom.
– Hmmm… Ezt megoldjuk szájon keresztüli intubációval is. – nyugtat meg a doktornő.
– Köszönöm, szakad ki belőlem és valamiért elkezdek lépcsőket számolni, valami miatt 75-öt, vöröset.
– Holakutyafülébenvan K. dr-nő és Sz. dr?- fakad ki az aneszteziológus doktornő.
– Itt jön K. doktornő és már itt van Sz. doktor is, hallom balról.
Ekkor fölém áll a doktornő, érzem, hogy bal oldalon babrálnak a kézfejemnél.
– Aludjon jól, álmodjon szépeket! – mondja valaki. Az arcom fölé tartott lélegeztető ballon orr- szájmaszkjának zöldjén átvilágít az erős fényű lámpa és ……. és utolsó gondolataim nincsenek is.
Hát igen, ilyen 100 mg Propofol, ezt tudtam.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .