Művészsarok Vers

Dorothy King: A boldogság felé

By

Elhagyatott kikötő, szeles éjszakák

Vad hullámok mosta, kopár kősziklák

Magányos kis hajó ringatózik némán

Partra vetette Őt is a felbőszült óceán

 

Árboca eltörött, vitorlája szétszakadt

Néhány régi emlék, ennyi, ami maradt

Vágyakozva nézi a végtelen vizet

Hová tűnhetett az a békés kis sziget

 

Bárcsak mehetne, úszhatna előre

Rásütne a napfény a víztükörre előtte

Mutatná az utat a boldogság felé

Rózsaszín sirályok repkednének elé

 

Helyettük most csak egy keselyű kiabál

Aki egy kiszáradt fán, éhesen álldogál

Keserű hangjától megdermed az éjjel

Halál szaga terjed vele, szerte a széllel

 

Felébred a kishajó, nyugtalan álmából

Besokallt a lelke az ijesztő lármából

Ránt egyet erősen a gyenge kötelén

Ideje változtatni a nyomorult életén

 

Óvatosan elindul, búcsút mond a partnak

Hullám Őt többé, nem verheti sziklafalnak

Legyőzi az szelet, erőt korbácsol magába

Magabiztosan halad a sötét éjszakában

 

Mire a nap felkel, Ő már messze jár

Kíséri Őt útján, több tízezer sirály

Felbukkan egy zöld sziget a láthatáron

Picit kell még bírni, s teljesül az álom

 

Arany folyosóként süt a nap a vízre

Általa felmelegszik a kis hajó szíve

Színes halak úsznak pajkosan utána

Boldogság telepszik az egész világra

 

Fáradtan köt ki a reménység szigetén

Túltett bátorságával minden erején

Szerényen csodálja a sok szép virágot

El sem hiszi, de megváltotta a világot!

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: