MűvészsarokNovella

Búcsúlevél

Drága Nőm! Sokszor ölelt Emíliám!

Tudom, immár nem látjuk többé egymást, a háború legyűrte az én gyönge szívemet. Öltem én szomszédot és rokont! Horvátot és bosnyákot, de még magyart is. Bár magammal tudnék végezni! Nincs már Isten, ki megállíthatná, hogy testvér testvér ellen menjen. Rokon nép gyilkolja itt a rokont. Az erővel gyártott Jugoszlávia önmaga ellen fordult. Sosem berzenkedtem a háború ellen, de most már belátom, hogy szívtelen gyilkos lettem. Már bánom, hogy nem menekültem el én is veled. Szerettél engem és bíztál bennem, de sosem érdemeltem meg. Bocsájts meg, hogy oly sokszor bántottalak a szavaimmal és tetteimmel! Hidd el, így a legjobb. Nem bánthatlak többé. Légy erős anyja fiunknak, ha már elmenekültem a felnevelése elől. Add a fiamnak – a fiadnak a sorozásomkor készült fotót, hadd legyen valami csekély emléke az apjáról. Kérlek téged, hogy amint tehetitek, amint elmúlik ez az őrültség, térjetek vissza a hazánkba, a mi kis Vajdaságunkba!

Lajos
1994. szeptember 3.

Hozzászólások