Bábu
Bábu
Monoton lépkedem egyre feljebb,
Fáradt elmém lépcsőin.
Pedig csak megkellene várnom,
Hisz mozgó, és talán hozzád visz.
Fejjel lefelé áll a világ, mióta rajta állok
Fejjel lefelé, az irányt mégsem találom.
Legjobb a közeledben, nincs olyan, hogy melletted
Kusza gondolataim letompítod,
Mint akinek csak egy ital kellett.
Csalfán eljátszadozom a pohár szélével,
Mintha csak ajkad lenne…persze
Képzeletem erősebb bármely szesznél.
És ilyenkor indulok meg visszafele…
Lépésenként haladnék, egyre feljebb és feljebb
Pár fokot duplán szedek és újra az aljára keveredek.
Lázálom ez, megőrjít, elveszek
Saját magamnak generált útvesztőmben.
Játék lettem, egy figura, valami nevetséges sakktáblán,
Ahol paraszt lettem, de a királynőbe szerettem.