Mi zajlott a színfalak mögött? – Itt A Jóbarátok-generáció!
Korábban már említettük, hogy nemcsak a Jóbarátok reunion érkezik majd, hanem egy könyv is, amely olyan titkokat fog felfedni, mint például milyen szimbolikus szerepe volt a híres képkeretnek az ajtón. A Jóbarátok generáció pedig már meg is érkezett a 21. Század Kiadó jóvoltából, így akár már te is a kezedbe foghatod!
A Jóbarátok mind a mai napig kiemelkedő helyet kap az emberek szívében, ha egy kis kikapcsolódásról van szó. Mi sem bizonyítja ez jobban, minthogy a Netflixen igen előkelő helyen szerepel, illetve hogy a televíziós csatornákon folyamatosan a Top 10 nézettségi faktorban van. De ez nem is csoda, a hat jóbarát története olyannyira hétköznapi problémákat boncolgat, ami mind a mai napig aktuális a fiatalok körében. Hogyan állj meg önállóan a lábadon, hogyan szerezz munkahelyet, maga az első munkahely, párkapcsolati gondok, a házasság gondolata, de ami a legfontosabb, hogy milyen szerepe van a barátoknak az életünkben.
A kiadó az alábbiakat írta a történet születéséről:
1993-ban Marta Kauffman producer egy Insomnia nevű kávézó mellett hajtott el, melynek kiült foteljei, színes bútorai, az izzósorok és a polcokon sorakozó könyvek annyira megtetszettek neki, hogy elgondolkozott, nem lehetne-e egy sorozatot csinálni, mely egy kávézóban játszódik? Ráadásul párjával akkoriban költöztek át New Yorkból Kaliforniába, és rettenetesen hiányzott nekik az ottani baráti kör. Barátok és egy kávézó. Úgy tűnt, hogy megszületett egy sorozat ötlete.
Ezt követően 1994-ben vetítésre került a Jóbarátok első adása, ami mind a mai napig szerzi magának az újabb és újabb rajongókat. A korszak legkedveltebb sorozatának mélyére ásott Saul Austerlitz, aki exkluzív interjúkat készített a sorozat készítőivel: írókkal, producerekkel, rendezővel és a stáb tagjaival beszélgetett, hogy kiderítse, mi is történet akkor a színfalak mögött. Szó lesz benne a Super Bowlról, a londoni utakról, leszbikus esküvőről és sok más érdekességről is.
Ha te is kíváncsi vagy, hogyan lett Courteney Coxból Monica, aki eredetileg Rachel lett volna, vagy hogy eredetileg Joey és Monica lett volna a sorozat szerelmespárja, esetleg hogy milyen pályán helyezkedett el majdnem Lisa Kudrow, akkor ne habozz te is beszerezni. Hamarosan pedig jövünk a részletekkel, hiszen ezt a könyvet mi sem hagyhatjuk ki!
Saul Austerlitz – A Jóbarátok-generáció
Jó reggelt! Tényleg 1994-et írtunk, amikor a televízió műsorra tűzte az első epizódot?
Abban az évben, szeptemberben hat barát ücsörgött a kedvenc kávézójukban, hogy szexről, párkapcsolatokról, munkáról meg az élet egyéb dolgairól trécseljenek – és a mai napig újabb és újabb rajongók fedezik fel Rachel, Ross, Joey, Chandler, Monica és Phoebe életét. A sorozat – tehetséges megalkotóinak köszönhetően – szőröstül-bőröstül bekebelezte a fiatal közönséget. A Jóbarátok volt e korszak legkedveltebb és a legnagyobb hatású televíziós programja. Soha nem tartottak szünetet.
De pillantsunk csak bele, mi zajlott a színfalak mögött!
Saul Austerlitz, a popkultúra ismert krónikása, exkluzív interjúkat készített az írókkal, a rendezővel, a producerekkel és a stáb tagjaival a sorozat történetéről, amely a Netflixen jelenleg is meghökkentő népszerűséggel éli utóéletét. Izgalmas részleteket közöl a forgatás körülményeiről, a Super Bowlról, londoni utakról, leszbikus esküvőkről, frizuradivatokról, szupersztárok cameoiról vagy a millió dolláros szerződésekről.
A Jóbarátok az új műsorokkal is felveszi a versenyt. Előkelő helyet foglal el televíziós adások népszerűségi listáin, az ismétlések is ott vannak a Top 10-ben! A Jóbarátok a 90-es évek televíziós szimbólumává vált, öröksége és sikere a legmerészebb ábrándokat is túlszárnyalja. Ez a letehetetlen, vidám, humoros könyv is ezt bizonyítja.
A Jóbarátok rajongók elképesztően sok izgalmas háttérsztorit ismerhetnek majd meg a kötetből. A Generation Friends Amerikában a sorozat bemutatójának 25. évfordulójára jelent meg.