HírekMédiaSorozatok

Mennyi esélye van a CW két újoncának?

Ahogy korábban már említettük, a Legacies a The Originals spin-offjaként premierezett október végén, míg a Charmed egyfajta rebootként tért vissza, amelynek elkészítése ellen a korábbi színészek nagyon tiltakoztak. Ettől függetlenül elkészült, de a kezdeti sikerek után a lelkesedés alábbhagyott, mára pedig egymillió alá csökkent a nézettsége. A Legacies valahol más tészta, hiszen a rajongók többségének igazából csak Julie Plec, azaz a készítő ellen voltak kétségei. Nem hiába, hiszen Plec asszony már az első két rész során okozott fejfájást.

Vajon mennyire lehet sikeres ez a két újonc? A Charmed vasárnapra került a Supergirl után, amely egy új nap a csatorna számára. Viszonylag jól kezdtek, talán még meglepően is jól. Azóta viszont jócskán lecsökkent a rajongók száma, ami nem véletlen. Egyszerűen unalmas, érdektelen és túltolt. Nem feltétlen vagyok ellen az LMBT szálnak, de az, hogy már mindenbe muszáj belevezetni, roppant zavaró. A színészek nem bírják el a sorozatot a hátukon, hiszen gyerekesek és valahogy nem fogtak meg, sem engem, sem a nézők többségét. Olvastam kritikákat, de nem sok ember tetszését nyerték el. Nekem a Charmed, az örökké az eredeti sorozat marad, amelyet a mai napig folyamatosan újranézek. Annak volt alapja, története, misztikuma. Ez már inkább csak a következő bőr, amit próbáltak arról lehúzni.

A Legacies szintén hasonló, de valahol más téma is egyben. Imádtam a Vámpírnaplókat, talán az Ősök történetét még jobban. Kíváncsi voltam rá, hogy mit hoznak ki Hope sztorijából. Tetszett az első rész, hiszen visszahozta azokat az érzéseket, amelyeket a The Vampire Diaries kezdetén éreztem. Kikapcsolt, izgalmakat tartogatott, de valahol mégis kicsit gyerekes és erőltetett volt ez is. Danielle Rose két éve nem bír meggyőzni a tehetségéről. Valahol azt gondolom, hogy neki inkább a drámaibb, gyilkolós karakter jobban bejön neki, amilyen a második epizódban is volt. Nem igazán érzett még rá a Mikaelson lét ízére, de rajta van az ügyön. Az ikreket most már kezdem megkedvelni, a többiek viszont olyan semmilyenek. Alaric és Hope próbálja vinni a hátán az egész szériát, az ikrek meg túlzottan a háttérbe vannak szorítva. Jó lenne tudni, hogy valójában miért is nincsenek jóban a Mikaelson hölgyeménnyel? Nem hiszem, hogy csak lányos egyetnemértésről van szó.

A Legacies kapcsán is az a baj, hogy Julie már az elején elrontja és túldramatizálja. Az a sárkányos dolog a második részben már hab volt a tortán. Behoz egy random lényt, amiről eddig egy szó sem esett az elmúlt kilenc év során, majd az epizód végén el is tűnteti. Ennek így se történeti háttere, se alapja nincsen. Nem tudom, hogy mit hoznak ki belőle, de egy darabig még maradok.

Ami a nézettséget és az esélyeket illeti, a Charmed és a Legacies is még egy évadot meg fognak élni, ám a továbbiak kapcsán nagy kétségeim vannak. Ugye a reboot teljes évados berendelést kapott, míg a Legaciesből 16 epizód készül az első szezon folyamán. Ez már önmagában is sokat sejtet, de ha a lányok sztorijának népszerűsége ilyen mértékben csökken, akkor nem sok esélyt látok arra, hogy sokáig velünk legyenek. A vasárnapi nap nagy kérdés volt, de talán nem volt jó döntés egy újoncot betenni oda. Míg a Legacies és a Supernatural tökéletes párost alkotnak.

Ti mit gondoltak a két sorozatról? Láttátok az első részeket? Van esélyük a hosszú életre?

Hozzászólások