Könyvek

Megjelent Vay Blanka első könyve

Brutális regény az, amit az Európa Könyvkiadó nemrégiben megjelentetett. Vay Blanka regénye a saját életéről szól, arról, hogy mégis miért döntött úgy egy harmincas évieben járó, házas férfi, hogy feladja eddigi életét és nőként folytatja tovább.

Nem tudok mást, jobbat, mélyebbet, radikálisabbat, politikusabbat és kevésbé politikusabbat mondani, mint hogy legyünk kedvesek egymással, és senki ne baszogasson senkit.

Tényleg.

Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.

De talán nem is pontos az, ha azt mondjuk, hogy az ő életéről szól, hiszen a Saját ketrec című regényben bár a tranzíciójának történetét mutatja be, ugyanakkor szó van benne más nőkről és férfiakról, családokról, akik magányról, feladásról, kudarcokról, álmokról és azok megvalósításairól beszélnek. Fontos kiemelni, hogy mindezt úgy teszi meg, hogy megtartsa a feltárulkozás határait és hogy az intimitás sose öncélú legyen.

Aki egy nem mindennapi könyvet szeretne olvasni, aki nem fél attól, hogy a Saját ketrec elgondolkodtassa a saját nemiségükkel, nemi szerepeikkel kapcsolatban, nyitott személyiség és nem riad vissza a kényes, esetlegesen kellemetlen kérdésektől és azok megvitatásától, annak kifejezetten érdekes lehet.

Vay Blanka 2002 óta aktív a magyar közéletben – még mint Vay Márton. Volt a Greenpeace szóvivője, és egyike az LMP öt kezdeményezőjének. Berlinbe 2014-ben költözött, majd 2016-ban bújt elő transzneműként. Jelenleg Berlinben egy kriptovalutára épülő alapjövedelem kísérletet vezet és a Prizma Transznemű Közösség egyik szervezője, valamint a 444-en futó Szabadnem blog szerkesztője.

Vay Blanka – Saját ketrec

A ​Saját ketrec őszinte, bátor, kíméletlen és vicces könyv önmagunk megismeréséről, az elfogadásról és az újjászületésről, arról, hogy mind boldogan akarunk élni.

„Nem tudok mást, jobbat, mélyebbet, radikálisabbat, politikusabbat és kevésbé politikusabbat mondani, mint hogy legyünk kedvesek egymással, és senki ne baszogasson senkit. Tényleg. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.”

Vay Blankának egyetlen rövid, eldöntendő kérdést kellett megválaszolnia 2015 karácsonya előtt, de az egész élete múlt rajta. Pontosabban két élet. Egy korábbi és egy új. A válasz viszont árvízként sodorta el a régit. A Saját ketrec ennek a válasznak a története. Hogy miért dönt úgy egy harminchat éves, házas férfi, hogy feladja kényelmes, privilegizált társadalmi státuszát, és a továbbiakban nőként azonosítja magát, és választja inkább önmagát és az életet.

És közben nagyon sok mindenről mesél ez a kötet: nőkről, férfiakról, férfias nőkről és nőies férfiakról, családról, igazi barátokról, sorstársakról, magányról, feladásról, kudarcokról és kitartásról, álmok megvalósításáról és megvalósulásáról, a test átalakulásáról és egy új megismeréséről, férfiak pillantásairól, nők mosolyáról, zsebes nadrágokról és harisnyákról, első táncokról és első randikról, az ölelés intimitásáról, és mindeközben sokat beszél a nemi szerepekről, a társadalmi elvárásokról, a politikáról, a jogokról, Berlinről, a kisoroszi szigetcsúcsról és a jelenkor Magyarországáról. Ismeretlenül is ismerős történetek ezek.
A Saját ketrec őszinte, bátor, kíméletlen és vicces könyv önmagunk megismeréséről, az elfogadásról és az újjászületésről, arról, hogy mind boldogan akarunk élni.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?