Zene

Megjelent Rácz Gergő és Orsovai Reni új videóklipje

Rácz Gergő és Orsovai Reni már régóta működnek együtt zenei téren. Közös dalaik sikeresek, többek között az AHA is több milliós megtekintést tudhat magáénak. Most elkészült a tavalyi év A Dal nyertes duettjének, a Mostantól című szerzeményük folytatása, A titkod nem vagyok. 

A titkod nem vagyok című dalhoz készült videoklip, március 5-én jelent meg a Youtube felületén. A Mostantól című is a megcsalás érzését vetíti elénk, illetve annak következményeit. A nóta olyan sikeres lett, hogy már 32 millió megtekintésnél jár. Ezzel egy időben írta Gergő A titkod nem vagyok szerzeményét, amihez a klipet most mutatták be.
A mostani dalban leginkább a szerető oldaláról ismerhetjük meg a történetet, az ő érzéseit vetíti elénk. Milyen az, amikor valaki a harmadik fél szerepét tölti be. Milyen az, amikor titokban találkozgatnak, miközben a férfit várja otthon a párja. Nagyon érzelmes videó készült, elmondva ezt a szerelmi háromszög történetét, melynek rendezésében Rácz Gergő is részt vett. Sőt, a zenét is ő szerezte.

Úgy látszik, hogy nagy az összhang Gergő és Reni között, hiszen már a klip teasere is a legfelkapottabb videók közé került a Youtube-on.

Nektek tetszik az új dal? 

Hozzászólások