Zene

Megjelent Lauren Jauregui legújabb dala

Lauren Jauregui végre visszatért szóló karrierjéhez! A tehetséges énekesnő pénteken, azaz március 20-án kiadta legújabb dalát és a hozzá tartozó videóklipet, ami a Lento címet kapta.

Mióta a Fifth Harmony tagjai külön utakon folytatják, Lauren Jauregui különböző stílusokban mutatta meg nekünk tehetségét. Az Expectations és a More Than That egy igazán erőteljes lassú és a pop műfaját képviselő zenék voltak, azonban most Lauren egy érzéki és reggaeton stílusú zenével tért vissza. Egyedi hangja és komplex személyisége megjelenik a számban, hiszen spanyolul és angolul is énekel. Mindebben segítségére volt a nagyszerű reggaetonénekes, Tainy.

Pontosan egy hónapja közreműködésben hallhattunk a 23 éves énekesnőt, ugyanis Tainy új albumán, a NADA című dalában tűnt fel. Be kell vallanunk, hogy Laurennek eddig minden stílus jól állt, amit kipróbált.

A fiatal tehetség így nyilatkozott a dallal kapcsolatban:

Úgy terveztem, hogy ezzel bemutatom mindenkinek, hogy mire számíthatnak tőlem. Azért remélem, hogy ebben az igazán rossz helyzetben a Lento-t szeretettel hallgatjátok. Bízom benne, hogy ezzel a táncra perdítő dallal egy kis örömet tudok adni és a félelem, a bizonytalanság ellenére továbbra is megpróbál mindenki egy kicsit boldogabb lenni.

Hozzászólások