Filmek

Megjelent Jason Statham új filmjének előzetese

Kis pihenő után úgy tűnik, Amerika egyik legnagyobb akciósztárja begyújtotta a rakétáit, hiszen sorra jelennek meg a filmjei, illetve jelenleg is forgat egyet. Jason Statham és Guy Ritchie jó párosnak bizonyultak, idén már bemutatták az Egy igazán dühös embert, most pedig az Operation Fortune előzetese jelent meg.

Korábban már írtunk arról, hogy Statham és Ritchie milyen filmekben dolgoznak együtt az elmúlt időszakban. Kettejük kapcsolata már több, mint húsz éves múltra tekint vissza, hiszen Statham első moziját, éppen Guy Ritchie rendezte.

Akcióból nem lesz hiány

Ahogy már megszokhattuk, amiben Jason Statham benne van, abban biztosan az akció sem lesz kevés. Ezúttal sem lesz másképp. Orson Fortune-nek (Jason Statham) a szuperkémnek meg kell találnia és le kell állítania egy új halálos fegyvertechnológia eladását, amelyet Greg Simmonds (Hugh Grant) milliárdos fegyverbróker használ. Vonakodva, de a világ legjobb ügynökeivel (Aubrey Plaza, Cary Elwes, Bugzy Malone) társul. Fortune és csapata beszervezi Hollywood legnagyobb filmsztárját, Danny Francescót (Josh Hartnett) is, hogy segítsen nekik a világot megmentő titkos küldetésben.

Az alkotók az akciókon kívül vicces poénokkal is szórakoztatják majd a nézőket, úgyhogy valószínűleg röpködni fognak majd a vicces beszólások.

A film 2022. január 21-én kerül a mozikba, azonban a magyar bemutatóról még egyelőre nincs hír. 

Hozzászólások