Filmek

Megjelent a 365 nap harmadik részének első négy perce

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, még idén láthatjuk a 365 nap harmadik, egyben utolsó részét. Blanka Lipinska regénysorozatából készült adaptáció számos kritikát kapott, de a rajongók továbbra is kitartanak Massimo és Laura mellett. 

A második film vége bővelkedett izgalmakban és ismét kérdések sorozatát hagyva a nézőben. Április végén mutatták be a második részt, amivel együtt be is jelentették, hogy a nyár folyamán láthatjuk a befejezést is. A hírt csakhamar megerősítették, azonban a pontos dátumot csak később közölték, az előzetesre pedig július végéig várni kellett.

Izgalmakra most is számíthatunk

A négy perces előzetes, amolyan betekintés, hiszen a film elejéből mutattak számunkra egy szeletet. Massimo (Michele Morrone) egy sírnál áll, Laura barátnője pedig barátnőjét hiányolja. A következő jelenetben Nacho (Simone Susinna) családja feszül Massimo-nak, aki keményen védi a saját területét, Szicíliát.

A 365 nap befejezését 2022. augusztus 19-én mutatják be a Netflix-en. 

Hozzászólások