Megérkezett a Szép álmokat!

Megérkezett Anders Roslund A névtelen lányok sorozatának második része, a Szép álmokat! A Harminc másodperc szerzőjének új sikersorozata már olvasható a 21. Század Kiadónál!

A Szép álmokat történetének megalkotásához a szerző nyomozókat kérdezett ki, hogy a lehető leghitelesebben adhassa át a pedofilhálózatok létezését, aminek köszönhetően a könyv megrendítően valósághű, mi több, hihetetlenül izgalmas lett. Ennek köszönhetően a kötet 2020-ban megnyerte a Storytel-díjat, a legjobb thriller kategóriában.

Habár a regényt A neveletlen lányok sorozat második részeként jegyzik – az első a Kopp-kopp -, a történet abszolút olvasható önálló kötetként. Ewert Grens nyomozó ezúttal a dark web bugyraiban merül el, amelyben két eltűnt kislány után nyomoz, ezzel bemutatva a pedofília egy igen rémisztő vonalát. Aki szereti a megrázó thrillereket, amely az ártatlanok megóvásáról szól, annak ez kihagyhatatlan olvasmány lesz.

Anders Roslund – Szép álmokat

Ugyanazon a napon eltűnt két négyéves kislány. Most ugyanabban a temetőben nyugszanak. Leszámítva, hogy mindkét koporsó üres. Az egyik síron Linnea neve áll, a másikon csak egy jelöletlen fehér fakereszt. Ahhoz, hogy Ewert Grens detektívfelügyelő és a bűnözők közé beépülő Piet Hoffmann felderítse, mi a kapcsolat a két lány között, mindkettejüknek a legsötétebb alvilágba kell alászállnia. Életükben nem vívtak még ilyen kemény, sportszerűtlen és veszélyes harcot. A Kopp-kopp című nemzetközi bestseller után itt a Szép álmokat című, önállóan is olvasható thriller, amelyben élet és halál a tét – és minden azon a bizonyos három éven múlik.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?