Megérkezett a Five Feet Apart című dráma előzetese
Ha egy igazán drámai filmre vágysz, akkor a Five Feet Apart neked való lesz. A történet egy lányról és egy fiúról szól, akik komoly betegségben szenvednek. A cisztás fibrózis igencsak sokrétű, hiszen emésztési problémákat okoz, amely mellett krónikus, rohamokban jelentkező köhögés is jelen van. Folyamatosak lehetnek a tüdőgyulladásuk, ráadásul a férfiak esetében ez a betegség megakadályozza a gyermeknemzést is. 95%-uk ugyanis steril, mivel a mellékherékben elzáródnak a csatornák. Külső ismertetőjegye lehet a magasság visszamaradása, de a súlygyarapodás is. Kezelni lehet, de gyógyítani egyelőre nem. Műtét útján javítható a légzés állapota, de sosem fognak teljes életet élni. Legalábbis a mai orvostudomány álláspontja szerint.
Ez a film erről a betegségről szól. A két fiatal a magas fertőzésveszély miatt nem mehetnek egymáshoz öt lépésnél közelebb. Ez már önmagában is nehéz, de ők ketten egyre erősebb vonzalmat éreznek egymás iránt. Vajon kibírják, hogy ne legyenek együtt? Esetleg megkockáztatják, hogy nem élik túl az egymásra találást? A moziból minden ki fog derülni, amely március 22-én kerül bemutatásra az Államokban. Az alkotás alapjául egy könyv szolgál, amely november 20-án érkezik a boltok polcaira.
A főszerepben a nagysikerű Cole Sprouse, aki a Disney csatornánál kezdte meg a pályafutását, majd szerepet kapott a CW Riverdale című szériájában, ott vált igazán sikeressé, ám a film biztosan még erre is rá tud tenni egy lapáttal. A női főszerepet Haley Lu Richardson nyerte el, aki korábban a Ravenswood-ban és a Recovery Road-ban is feltűnt. Mellettük láthatjuk még Claire Forlain-t, Parminder Nagra-t és a szintén ex-Disney sztár, Moises Arias-t. A rendezői székben Justin Baldoni ült, aki a Jane The Virgin főszerepe miatt lehet ismerős sokak számára.