Megan Abbott – Fogd a kezem
Megan Abbott legújabb magyarul megjelent regénye a Fogd a kezem tökéletes kezdés volt a könyvolvasási válságom után. Izgalmas és nagyszerűen felépített lélektani krimi, ami olyan szinten kikapcsolt, hogy öröm volt olvasni.
A történet főszereplője Kit, akinek minden vágya, hogy felnőttként a Severin laborban dolgozzon a világhírű tudós nővel, dr. Severinnel, és együtt kutassák a prementstuális szindrómát, illetve annak a komolyabbik verzióját, a PMDD-t. Bár eredetileg nem ez volt az úticélja, azonban új barátnője, Diane Fleming, akivel egy táborban ismerkedtek meg, beiratkozik az iskolájába és együtt együtt elérik, hogy évfolyamelsők legyenek. Diane elülteti a fülében dr. Severin nevét és más onnantól kezdve nem is létezik számukra. A két lány azonban egy szörnyű titok miatt elszakadnak egymástól és csak évekkel később találkoznak újra, mikor már kit a Severin labor ösztöndíjasa és ott vannak a PMDD ösztöndíj küszöbén.
A cselekmény két idősíkon játszódik, így egyszerre ismerjük meg fiatal gimnazistaként a lányokat és már felnőtt nőként. A múltban végig követhetjük megismerkedésüket, a titok felbukkanásán át az oklevélátadásig, a jelenben pedig onnantól, hogy bejelentik a Severin laborban, hogy Diane Fleming újoncként érkezik a csapatba, és így már biztos, hogy ő lesz azon kevesek egyike, aki biztos benne lesz a PMDD csapatba. A csapatba, ahova csak két ember kerül be. De akkor vajon ki lesz a másik?
Természetesen nem csak ez az egy feszültségkeltő ok van a könyvben. Bár mindenki szeretné elnyerni ezt a pozíciót, Kit-nek még azt is el kell viselnie, hogy régi barátnője és legfőbb riválisa visszatért életébe, aminek egyáltalán nem örül, hiszen olyan titkot tud róla, ami mások legsötétebb elképzeléseit is felülmúlja. Ez pedig több életbe is belekerül.
A regény egyik legerősebb csattanója már a kötet elején nyílt titok volt, amit egyszerre sajnáltam is meg nem is. Diane szörnyű titkot rejteget, ami érthető okokból teljesen felhergeli a barátnőjét és ezt nem lehet egyszerű feldolgozni. Ez az egész viszi előre a történetet és tölti el frusztrációval az olvasót, hiszen emiatt a titok miatt Kit teljesen becsavarodik. Elmondja valakinek vagy ne? Tartsa meg Diane titkát vagy sem? A dilemmát követően természetesen egyik csavar követte a másikat, míg egy olyan háló nem keletkezett, amit már végül az olvasó is csak igen nehezen tud követni.
Nagyon tetszett a közeg, amibe Megan Abbott elhelyezte a történetet. Egyrészt kevés ilyen stílusú könyvet olvasok, másrészt pedig rendkívül izgalmassá teszi az egészet. Számtalan szakszót, kifejezést és kémiai ismereteket tanított és segített feleleveníteni, amiket már rég elfelejtettem. Kicsit még nosztalgikus érzések is kerítettek hatalmában. Örömmel juttatta eszembe az éveket, mikor még állatorvosnak készültem és elmentem egy egyetemi laborba kísérletezni és fel kellett vennem azt a híres fehér köpenyt az átlátszó szemüveggel. Ebben a megteremtett légkörben minden tudományosabbnak és profibbnak hangzik, ettől függetlenül egyáltalán nem érthetetlen.
Ami a karaktereket illeti, ők fogtak meg úgy igazán. Bár Diane elég hátborzongató, mégis nagyon érdekesre sikeredett, aki akaratlanul a kedvencemmé vált. Csendes, halk, visszafogott, igazi zseni, rejtélyes és ijesztő, ami mégis kivétel nélkül vonz mindenkit, a főszereplőt és még engem is. Ebben nagy szerepe volt annak is, ahogyan a szerzőnő Kit-en keresztül leírta őt, hiszen Kit nem egyszer úgy írta le őt, mint egy Barbie babát, egy csillogó hajú gyönyörű lányt. Nagyon egyedi és varázslatos lett a felépítése, akárcsak dr. Severinnek, akit egy mogorva, elérhetetlen Hófehérkének fest le. Hozzájuk képest Kit mint egy szürke kisegér, ami a kötet talán egyetlen hibája, hiszen olyan szürke kisegérnek tűnik, akit nem lehet hova helyezni ebben az egész kirakósban. Minden karakter azt hangoztatja, hogy ő milyen okos, de az egész kötetben csak az tűnik fel, hogy elképesztően kétségbeesett és sarokba szorították.
Ettől függetlenül a thriller rendkívül izgalmas, gördülékeny és tele szerethető karakterekkel, akiket nem tud az ember hova sorolni, hiszen senki sem az benne, mint aminek látszik és ebben van a nagyszerűsége. Azt hisszük, hogy mindent tudunk és csak arra vagyunk kíváncsiak, mikor kapják meg érte a büntetést a tettesek, aztán rájövünk, semmi sem az, mint amilyennek látszik. Semmi sem fekete vagy fehér.
Összességében egy olyan történetet olvashattam, ami kellően olvastatja magát és ami tökéletesen kiszakítja az embert a karantén unalmából. Aki szereti a pszicho-thrillereket, annak ez egy kellően üdítő változatosságot hozhat, hiszen ebben még kísérleti patkányok is felbukkannak, az pedig elég menő.
A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!
