Média Zene

Zeneajánló – Skillet

By

Vannak emberek, akik úgy gondolják a rockzene a sátántól való, és egyértelműen kerülni kell. Nos, a Skillet tökéletesen rácáfol erre az állításra, ugyanis már 1996-os megalakulása óta keresztény rock együttesként működik. A Memphisből származó banda az utóbbi pár évben hatalmas hírnévre tett szert, és világszerte ismert zenekarrá nőtte ki magát. Többször felléptek már hazánkban, legutóbb például Sopronban, a VOLT Fesztiválon.

A Skillet összes dala a keresztény értékeket tükrözi, a hit központi szerepet játszik az együttes életében. Ugyanakkor a dalszövegeiket úgy írják meg, hogy azok a nem hívő emberek számára is teljesen befogadhatóak. Inspirálják a rajongóikat, és a dalaikon keresztül segítséget nyújtanak nekik. A „The Last Night” az egyik legerősebb üzenettel rendelkező számuk. Arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy ne kövessenek el öngyilkosságot, mert bármennyire is úgy érzik, nincsenek egyedül.

De kik is alkotják a bandát? 1996 óta jöttek mentek a tagok, de John Cooper, aki az együttes énekese és frontembere is egyben, már a kezdetek kezdete óta jelen van. Felesége, Korey Cooper, szintén régi motoros, nem sokkal férje után csatlakozott a bandához, mint gitáros, billentyűs és vokalista. Jen Ledger mindössze 18 éves volt, amikor 2008-ban bekerült a Skilletbe. Azóta dobosként és énekesként erősíti a csapatot. A jelenlegi felállás legfrissebb tagja Seth Morrison, aki 2011 óta az együttes gitárosa. Legutóbbi lemezük 2016 augusztusában jelent meg Unleashed címmel. Folyamatosan koncerteznek, remélhetőleg a közeljövőben visszatérnek Magyarországra is. Ti ismeritek a bandát? Mi a véleményetek a Skilletről?

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: