HírekMédiaSorozatok

Új sorozat a HBO GO-n: A boszorkányok elveszett könyve

Debora Harkness regénytrilógiájából egy új angol fantáziasorozat indul, amelyet a magyar nézők is hétről- hétre megnézhetnek a HBO GO-n. Akik szeretik a misztikát, a fantasyt, ezen belül a vámpírokat, boszorkányokat, biztos elnyeri a tetszését az az előzetes, amelyet még a nyár folyamán adtak ki.

Azóta megjelent egy hivatalos előzetes magyar felirattal illetve képernyőre került az első öt epizód is. Érdekesség, hogy a sorozatot azon díszletek között készítették, ahol a Roxfort jelenetei zajlottak a Harry Potterből.

Miről is szól a történet?

Diana Bishop, aki maga is boszorkány, származását megtagadva a történész pályát választja. A lány a salem-i boszorkányok leszármazottja, szüleit – akik szintén tudósok voltak – , megölték, a lányt a nagynénje nevelte fel.  Az Oxfordi Egyetemen ajánlanak fel neki egy állást, ahol rátalál egy ősi, titokzatos könyvre, az Ashmole kéziratra, amelyben válaszokat kap a kérdéseire, azonban emiatt veszély is leselkedik rá.
Az egyetemen ugyancsak tanárként dolgozó Matthew -vámpírként – évszázadok óta kutat a kézirat után. Amikor tudomást szerez róla, Diana számára felteszi a kérdést, hogy miért rejtegeti a könyvet és tagadja meg az erejét?

A könyv után további lények is érdeklődnek: démonok és vámpírok, akik még a boszorkányok előtt meg akarják szerezni azt, mert fajuk titkai ebben a könyvben rejlenek.  Azonban a két faj – vámpírok és boszorkányok – ősidők óta ellenséges viszonyban vannak egymással.

Matthew azonban érdeklődni kezd a lány iránt, miközben az egyezmény tiltja a fajok közötti kapcsolatot. Diana és Matthew eltervezi, hogy megfejtik a könyv titkát.

A főszereplő Dianat játszó Teresa Palmernek nem idegen ez a műfaj, hiszen olyan filmekben láthattuk őt, mint például az Eleven testek, A negyedik illetve a Varázslótanonc.  Ezzel szemben Matthew Goode leginkább a Downton Abbeyből lehet ismerős a nézőknek. Ezenkívül szerepelt a Szökőhév illetve a Kódjátszma című filmekben. A sorozatban szerepet kapott még a Vészhelyzet sztárja, Alex Kingston és Lindsay Duncan, a Napsütötte Toszkána című film főszereplője.

Hozzászólások