MédiaSorozatok

Tiltakoznak a Netflix sorozat ellen – Cindy Holland válaszol

A Netflix nemrég jelentette be, hogy augusztus 10-én érkezik az új, saját gyártású sorozatuk, az Insatiable. Amikor megérkezett a trailer, annyian háborodtak fel a történeten, hogy egy petíció is készült, a dühös nézők arra kérték a gyártókat, hívják vissza a szériát. Cindy Holland, illetve a show készítője és forgatókönyvírója, Lauren Gussis is válaszolt a sorozatot ért támadásokra. 

A történet középpontjában a túlsúlyos, középiskolás lány, Patty áll, akit feleslege miatt rendszeresen zaklatnak, bántanak az iskolában. Később Pattyt arcon ütik, ezért a nyári szünet alatt össze van zárva az állkapcsa. Sok súlyt veszít, az új tanévre teljesen új külsővel tér vissza, ezért sokan megkedvelik. A lány viszont nem nyitott arra, hogy összebarátkozzon bántalmazóival, inkább úgy dönt, bosszút fog állni rajtuk. Azok, akik látták a bemutatót, úgy érezték, a Netflix azt üzeni, hogy az ember csak akkor válik érdemessé a szeretetre, ha mindenki szerint jól néz ki.

A sorozat elleni petíciót egy londoni aktivista és művész, Florence Given szervezte, majd az instagram oldalán arra biztatta követőit, hogy írják alá azt. Mára már közel kétszázezren tettek így, illetve Florence instagramján a kommentekben is kinyilvánították egyet nem értésüket. Emellett szép számmal akadnak olyanok is, akik nem értenek egyet a művésznővel, és úgy gondolják, túlreagálja a dolgot.

Cindy Holland  válaszolt a támadásokra. Szerinte a nézők túl korán ítélik el a szériát mindössze a trailer alapján. Azt nyilatkozta, hogy ugyan a sorozatban jelen van a testkép témája, illetve a túlsúlyos emberek elítélése, de az Insatiable-t szatírának szánták, a valós üzenet pedig az, hogy a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A kritikusok panaszkodtak, amiért megtiltották nekik a széria kritizálását, mielőtt az első epizód megjelenik. Cindy azt válaszolta nekik, hogy a Netflix PR csapatához továbbítsák reklamációikat.

A sorozat készítője, Lauren Gussis twitterére azt posztolta, hogy “Amikor 13 éves voltam, öngyilkos hajlamaim voltak. A legjobb barátaim elhagytak, én pedig bosszúra vágytam. Azt gondoltam, hogyha szép vagyok kívülről, majd úgy érzem, elég jó vagyok. Ehelyett étkezési zavarom lett.. és olyan düh keletkezett bennem, ami arra biztat, hogy sötét dolgokat tegyek.” Azt nyilatkozta, hogy a show egy “tanulságos mese”.

A Netflix végül úgy döntött, kiadják a sorozatot, 10-én lesz megtekinthető. Ti egyetértetek ezzel a döntéssel, vagy szerintetek vissza kellett volna hívni a szériát?

Hozzászólások