FilmekMédiaSorozatok

Sorozatok az idei nyárra

Miután a legtöbb sorozat főszezonban megy, amely szeptembertől májusig tart, ezért nyárra igencsak kevés szériát tudunk figyelemmel követni. Ennek apropójából összegyűjtöttem nektek párat, amelyet nézek, és szeretek. Van köztük csajos, akció, de misztikus is.

A The Bold Type 2017. nyarán indult útnak, azóta már a második évadot vetítik. A Freeform a Pretty Little Liars után szeretett volna még egy csajos sorozatot, és ezzel nem lőtt mellé. Miután az első szezonnak nagy sikere volt, már akkor berendelték a következő kettőt, így jövőre még biztosan velünk lesznek a lányok. A történet szerint három barátnő egy újságnál dolgozik különböző pozícióban. Segítik, támogatják egymást, de persze a viták és problémák mindenhol megvannak, így náluk is.

A The Bold Type főként az amerikai munkamorált mutatja be egy kiadónál, ahol éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a lehető legjobb számot adják ki. Persze a barátság, és a munka mellett nem maradhat ki a szerelem se. Jane próbálja megtalálni magának a megfelelőt, míg Sutton már rálelt, ám a férfi 15 évvel idősebb, és sokkal feljebb van a ranglétrán. Kat-ben pedig kezd realizálódni, hogy ő bizony a lányokhoz vonzódik. Ezáltal tehát mindenki megtalálja saját maga mását, aki közel áll a szívéhez.

Miután a magyar tévék nem mutatták be a The Bold Type-ot, így a sorozatot feliratosan lehet megtekinteni számos internetes plattformon. Bátran ajánlom a huszonéves generációnak, hiszen viszonylag sok réteget lehet felfedezni benne.

Egy nagy irányváltást követően bemutatom a Shooter című amerikai sorozatot. A széria az ugyanezen a néven ismert film alapján készült el. A történet középpontjában Bob Lee Swagger áll, akit Ryan Phillippe alakít. Felesége a Julie, akinek bőrébe Shantel VanSanten bújt. A házaspárnak van egy kislánya is, Mary. A sztori a férfiról szól, aki korábban a haditengerészetnél dolgozott, most pedig valakik folyamatosan vadásznak rá, vagy a csapatára. Az első évad 2016-ban került bemutatásra, majd tavaly a második szezont nézhettük meg. Sajnos ezt kénytelenek voltak rövidebbre fogni, hiszen a főszereplő színész lesérült, így csak nyolc epizód készült el. A maradék kettőt az idei, harmadik évados premier során mutatják be.

Az akciósorozat kicsit sem a a tini korosztályt célozza meg, merem állítani, hogy bármelyik pasi élvezné, hiszen nem a szerelemről és a romantikáról szól. Persze a család fontossága is jelen van, hiszen a férfi folyamatosan biztonságban akarja őket tudni. Julie azóta már megtanult fegyverrel bánni, nem az a tipikus szőke nő feleség, az egyszer biztos!

A The Handmaid’s Tale szériát szerintem senkinek sem kell bemutatnom. Észrevételeim szerint valaki vagy szereti, vagy nem. A könyvadaptáció főszerepében Elisabeth Moss áll, aki egy szolgálólányt alakít. A világ teljesen más, mint a miénk, hiszen itt a nők valamiért nem lehetnek terhesek. Aki mégis, őt befogják szolgálólánynak, és egy-egy úri családhoz adják, hogy gyermeket szüljenek. A folyamatos erőszak, és a kicsit morbid gyilkossági jelenetek miatt nem a fiatal korosztályt célozza meg. Ennek ellenére hatalmas sikere van, hiszen már a második évad végénél jár a Hulu szériája.

Elisabeth mellett Alexis Bledel is szerepet kapott benne, akit korábban a Gilmore Girls kapcsán ismerhettünk meg. Az első epizód nem igazán nyűgözött le, de később valahogy megtetszett. Örültem, hogy végre nem egy megszokott unalmas tiniknek szóló alkotást nézek, amely kizárólag boldog vagy épp nem annyira boldog szerelmespárokról szól. Van benne realítás, de azért nem annyi, hogy az ember teljesen el is higgye a képernyőn látottakat.

Magyarul és felirattal egyaránt megtaláljátok a neten, így aki nem szeret olvasni, az is figyelemmel tudja követni a szolgálólányok életét.

Miután a CW sorozata, a The Originals elérkezett utolsó szezonjához, így nagy része nyáron kerül levetítésre. Jelenleg még négy epizód van hátra a történetből, és senki szénája nem áll jól. Gondolom, hogy sokan ismeritek, de ennek ellenére nem kezdtetek bele, mert csalódtatok az anyasorozatban. Pedig ez nagy hiba. A The Originals minősége messze túlszárnyalta a Vámpírnaplók által látottakat. A karakterek, a színészek, a történet, mind-mind sokkalta jobb. Egyedül az ebben az évadban történteket sajnálom nagyon. Valahogy már nem érzem sem a lelkesedést, sem pedig a sorozat által korábban nyújtott érzéseket. Mióta Hope felnőtt, azóta már nem az igazi, és nem csak Hayley miatt.

A Hope-t alakító, Ms. Russel-t kicsit sem érzem tehetségesnek, és talán itt van a legnagyobb hiba. Ennek ellenére rendelték be a spin-off-ot, amely a The Legacies névre hallgat. A széria ősszel indul útnak a csatornán, ám nagy kérdés, hogy mire lesz képes. Akik 2009-ben elkezdték követni a The Vampire Diariest, már felnőttek, hiszen közel 10 év telt el. Ugyanazt a korosztályt nem fogja tudni megcélozni, így nagy esély van a bukásra is. Persze minderre még várnunk kell, ráadásul a The Originals záró epizódja is csak augusztus 1-jén érkezik. Addig pedig mindenki be tudja hozni a lemaradást, mert érdemes!

Hozzászólások