FilmekHírekMédiaSorozatok

Sorozatban tér vissza Jim Carrey

A Showtime nagy ötletnek tartotta, hogy leszerződje Jim Carrey-t, aki korábban számos vígjátékban kapott főszerepet, mint az Ace Ventura vagy éppen a Maszk. A csatorna viszont egy sorozatot épített rá, mégpedig a Kidding nevezetű szériát. A készítésből Michael Gondry is kiveszi a részét, aki korábban a nagysikerű Egy makulátlan elme örök ragyogása című mozit készítette, így nagy csalódás már nem érhet minket!

Jim egy kedves, gyermekműsorokat vezető tévés személyiséget fog megformálni, aki egy multimilliárdos cégbirodalom feje is egyben, a családja elhagyja, akinek emiatt elkezd szétesni az élete. Rájön, hogy sem a bábok, sem a pénz nem fogja átsegíteni a nehéz időszakon. A korábban kedves ember kezdi elveszíteni a józanságát a való világban, amely számára eddig szinte ismeretlen volt.

Michael és Jim korábban már számos filmet készítettek együtt, így a siker szinte garantált. A színész neve a mai napig ismert mind a fiatalok, mind pedig az idősebb generáció számára. Az Ace Ventura és a Maszk után tehát ismét egy dramedyben mutathatja meg a tehetségét az 56 éves humorista.

Az előzetesből látszik, hogy egy keserédes hangulatú, de annál ötletesebben megoldott szériát láthatunk hamarosan a Showtime csatornán. Carrey mellett olyan színészek is feltűnnek, mint Cole AllenFrank Langella, Judy Greer vagy éppen Bernard White. Az első szezont 10 epizódosra tervezik, de siker esetén további részek és évadok is berendelésre kerülhetnek.

A premier hivatalos dátuma szeptember 9-re, vasárnapra esik, így hétfőn már mi is megnézhetjük a korábbi Ace Ventura visszatérését!

A továbbiak mögött egy posztert, két előzetest, és egy interjút is láthattok a Golden Globe-díjas színésszel.

Hozzászólások