Sorozatok

Sorozatajánló: Life Sentence

A tavalyi évben ért véget a Pretty Little Liars, amelynek egyik főszereplője Lucy Hale volt. A színésznő hét évadon át alakította Aria Montgomeryt, aki már az első epizód során összejött leendő tanárával. A kissé bohókás lány azonban kitartott választottja mellett és végül együtt is találták meg a boldogságot. Lucy imádta alakítani a karaktert és pont emiatt döntött úgy, hogy marad a sorozatok világában. A Freeform után azonnal leszerződött a CW-hez, ahol főszerepet kapott a Life Sentence című szériában.

A sorozatról már tavaly májusban hallhattunk, hiszen már ekkor megkaptuk az első betekintést. Mivel azonban csak midseasonban kerül bemutatásra, így egészen márciusig várnunk kell a premierre. Az első részt március 7-én vetíti a csatorna. A történet szerint Stella az utóbbi nyolc évet úgy élte, hogy akármikor meghalhat. A rák egy szörnyű nyavalya, ám főszereplőnkről kiderül, hogy kigyógyult belőle. Ekkor szembesül mindazzal, amit az elmúlt években tett. Sosem gondolta, hogy kénytelen lesz elviselni döntései következményeit. Az élete ismét valósággá válik és újra be kell illeszkednie a mindennapokba.

Ígéretes sorozatnak bizonyul a Life Sentence, ami sokban hasonlít a Freeform korábbi sorozatára. A Chasing Life 2014 és 2015 között volt képernyőn és szintén egy rákos beteg mindennapjaiba tekinthettünk bele. Ám ez most pont fordítva történik, hiszen ott April-ről a kezdetekkor derül ki, hogy beteg, itt viszont pont az ellenkezője, Stella gyógyulásást kísérhetjük nyomon. Miután az Italia Ricci főszereplésével készült Chasing Life sem aratott nagy sikert, így bár ebben is ugyanúgy megvan a potenciál, a siker egy hatalmas kérdőjel a sorozat szempontjából.

Forrás: https://i.kinja-img.com/

Hozzászólások