Zene

Selena Gomez – “Ez az az élet, amit élni akarok!”

Az elmúlt években a korábbi nagysikerű Disney sztár, Selena Gomez számos problémával megküzdött. Többek között veseátültetésen is átesett, így tavaly nyáron több hónapra eltűnt a média elől. Most az ELLE magazin számára készítettek vele interjút, amelyben mesél az A21-nél való önkénteskedéséről, Demi Lovato túladagolásáról és készülőben lévő új albumáról.

Selena Gomez nem tűnt el, legalábbis nem teljesen, ennek ellenére az elmúlt hónapokban az Instagram legkövetettebb személye kevésbé volt jelen a közösségi médiában. Januárban úgy döntött, hogy nem kíván tovább élni Los Angelesben, mert ez már nem az ő világa. Orange megyébe költözött, ahol sokkal kisebb a népsűrűség, így jóval nyugodtabban élheti mindennapjait, miután 3,3 millió dollárért eladta calabasasi ingatlanát, hátrahagyta a sztárokkal teli várost, hogy boldog lehessen.

Az ELLE riportere egy kávézóban találkozott az énekesnővel, aki csak egy farmerben és pólóban jelent meg az interjú elkészítéséhez. Magával hozott egy kis ételt, majd elmondta, hogy visszatért az egyszerűséghez. Végre újra önmaga lehet, nem szükséges hozzá milliókat költenie egy nyüzsgő nagyvárosban. Felfedezte valódi önmagát és bolgogabb, mint valaha.

“Korábban azt hittem, hogy bizonyos dolgokat akkor is meg kell tennem, ha azt nem szeretném. Egy nap az egyik barátom rámnézett a közös ebédünkkor és megkérdezte, hogy megfelelően érzem-e magam.”

-mondta a Varázslók a Waverly helyből egykori színésznője, majd hozzátette, hogy megvehetünk bármilyen drága holmit, az nem fog minket boldoggá tenni.

Ez azért elég durva! – tette hozzá a riporter.

“Nem, ez az igazság. Szeretem a masszázsokat és a szép dolgokat, de ettől nem fogom magam hosszútávon boldognak érezni.”

Ezek alapján nemcsak Selena címe változott meg, hanem ő maga is. 20 és 26 éves kora között hatalmas személyiségfejlődésen ment át, végre megtalálta önmagát. Nemcsak énekes-, színésznő, hanem producer, divattervező, legújabb munkája pedig egy önkéntes állás az A21 nevű szervezetnél.

“Az A21 egy emberkereskedelem elleni globális nonfprofit szervezet. Önként jelentkeztem, hogy heti öt napban segíthessek a bajba jutott embereken.”

Az A21 világszerte 14 helyen képviseli magát, de a címeket sosem hozzák nyilvánosságra. Ez egy biztonsági óvintézkedés, aminek a célja, hogy még véletlenül se találjon rájuk senki, aki nem segíteni szeretne nekik.

Selena örül, hogy végre beszélhetett erről a munkáról, mert már nem akart róla hallgatni. Március óta tevékenykedik a szervezetnél, amelynek heti öt napban nyújt megfelelő segítséget. Christine Caine meghívására látogatott el az egyik közeli missziót. Az A21 nemrégiben csatlakozott az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumához, hogy elindítsa a “Can You See Me?” nevezetű többplattformos kampányt, amely a rabszolgaságra hívja fel a figyelmet.

A látogatás során Selena-t megdöbbentették a történtek, főként a nők szexuális rabszolgaságba való kényszerítésével kapcsolatban. Thaiföldön már többször is járt, ahol a kisgyermekeket szinte éttermi stílusú menükben értékesítik.

A szervezetnél mára már saját irodája és kulcsa van, ahová bármikor bemehet, ha éppen ideje adódik. A rengeteg partnerség, mint a Puma és a Coach mellett rengeteg időt szakít arra, hogy segítsen ezeken a nőkön.

Selena 2017-ben egy nagyon nehéz éven ment át. Lupusa miatt veseátültetésre kényszerült, majd a lábadozást követően szerelmi ügyeivel volt tele a sajtó, többek között The Weeknd-del, majd pedig Justin-nal hozták szóba. Ezt követően döntött úgy, hogy ideje továbbállnia. Rengeteg nővel beszélt, köztük nagynénjével és édesanyjával is, soron következő albumát pedig rekordsebességgel fejezte be, amely már ősszel a boltok polcaira kerülhet. Az inspirációt mexikói útja biztosította számára, ahol igazán önmaga lehetett és volt ideje gondolkodni.

“Biztos vagyok abban, hogy hol vagyok. Érzelmileg stabilnak és remekül érzem magam. Nem úgy kezelem a dolgokat, ahogy korábban, így kicsit jobban megértem magamat. Jó érzés így élni.”

-tette hozzá, majd elmondta, hogy sokkal kevesebbet tartózkodik internet közelében. Jobban szereti a való világot, mintsem, hogy a hamis híreket olvasgassa magáról. Nincsenek alkalmazások, képszerkesztők és szinte semmije a telefonján. Kizárólag egy Peak nevezetű játékkal játszik, ha éppen ideje engedi. Elmondta, hogy még mindig frissíti az instagramját, ám ezt már egy barátja készülékéről teszi, a sajátjáról ezt is letörölte, mert már nincs rá szüksége.

“Ez az az élet, amit élni akarok.”

A riporter természetesen szóba hozta Demi Lovato-t, akivel korábban nagyon jó barátságot ápoltak.

“Annyit mondhatok, hogy személyesen kerestem fel Demit. Nem akartam belőle nyilvános dolgot, mert szeretem őt. Ez minden, amit a témával kapcsolatban mondani kívánok.”

Innentől fogva már csak a zenéről szólt az interjú, amelyet az amerikai ELLE magazin októberi számában lehet elolvasni.

Forrás: https://www.elle.com/

Hozzászólások