FilmekHírekMédia

Reménykedhetünk az új X-Men filmben? Megjelent a második előzetes

Már sokan értesültek a hírről, hogy az új X-Men: Sötét Főnix című film hamarosan érkezik a mozikba. Legalábbis, ha nem változtatnak többet az időponton, ami természetesen hatalmas meglepetés lenne, de tekintve, hogy csupán néhány hónap leforgása alatt két új dátum lett kitűzve a premier bemutatására, semmit sem tartunk már lehetetlennek.

Az első tervek szerint, 2018. november 2-án jelent volna meg az alkotás, azonban ezt megváltoztatták és az első előzetes már 2019. február 14-i időponttal érkezett. Ez a dátum kifejezetten jónak tűnt, hiszen a korábbi években ehhez közeli napokon jelent meg Fekete párduc vagy Deadpool című filmek hatalmas sikert arattak és a Valentin napból is előnyt kovácsolhattak volna a készítők. Azonban ismét változtattak és a jelenlegi felállás szerint, 2019. június 6-án számíthatunk a vetítésre. Nem sokan értették, hogy miért volt a csúsztatás főleg, hogy nem ez az egy megjelenésre váró mű, amit a 20th Century Fox késleltet. Az Új mutánsok című rendezést eredetileg 2018. áprilisában mutatták volna be, azonban ebben az esetben 2019 augusztusára tolták, ami több, mint egy év lemaradást jelent. Nem is véletlen, hogy felmerült a kérdés, mégis miért tolja folyamatosan a Fox a két leginkább várt mozifilmjét, amiknek az eredeti tervek szerint már rég meg kellett volna jelenniük?

Az egyik felvetett probléma, ami a bonyodalmak hátterében állhat az, hogy az X-Men: Apokalipszis híres színészgárdáját hozzák vissza a filmbe, ami eléggé megnehezíti a készítők dolgát. Olyan nagy neveknek az időbeosztásához kell igazodniuk, mint Jennifer Lawrence, James McAvoy, Michael Fassbender vagy Sophie Turner. Az utóbb említett színésznő egyébként a Trónok harca című sorozatban játszik szerepet, így az ő jeleneteit csupán tavaly augusztusban tudták elkezdeni felvenni, ami szintén hatalmas hátránynak bizonyult. Az előző nehézségen még valahogyan át lehet lendülni, azonban a második felmerülő akadály kevésbé tűnik kegyesnek, ugyanis a helyzet az, hogy a filmnek volt egy tesztvetítése, ami nem éppen a tervek szerint sült el és pótforgatást rendeltek el. Ez ismét visszakapcsolódik az előző problémához, ugyanis ismét színészek időbeosztásához kellett alkalmazkodniuk ezt illetően is.

A stúdió azonban úgy tűnik, hogy kezd felébredni a hosszúra nyúlt téli álmából és a legutóbbi időpontok már maradnak. Ezt bizonyítja, hogy az X-Men: Sötét Főnix második előzetese február 27-én jelent meg és bár spoilert is hordoz magában, meg lehet belőle állapítani, hogy egy jónak ígérkező filmnek nézünk elébe.

Az előzetesből sajnos már rögtön olyan dolgok derülnek ki, amelyeket lehet jobb lett volna nem így megmutatni, mint például Mistique halála, amiért a látottak alapján Jean a felelős. Ez bár az első cselekmények egyike, amely a történethez kell, mégis hatalmas dologról van szó, amit nem biztos, hogy egy trailerben kell megmutatni. Az egyik szereplő, aki még csak nem is elhanyagolható, meghal, ezt pedig az előzetes úgy állítja be, mintha egyébként nem egy hatalmas élményt venne el a nézőtől. Pedig biztos sokkal jobban meglepődtünk volna, ha mindezt a vászon előtt látjuk.
Emellett a rövid bemutatóból átjön a film hangulata, ami kissé fojtogatóvá válik. Ezek után azt várom, hogy a mozi teremben megálljon a kés a levegőben egy-két jelenetnél, ugyanis abból, amit eddig láttunk, erre tudok következtetni és be kell vallanom, egy cseppet sem bánom a dolgot. Az eddigi X-Men filmeknek is volt valamiféle nyomasztó hangulatuk, azonban itt már az előzetesben is jobban érezhető, hogy sötétebb jelenetekre számíthatunk. Bár nagyon sokáig csúsztatták a film bemutatóját, talán azt lehet mondani, hogy megérte várni, ám ezzel a kijelentéssel inkább a film premieréig várnunk kellene.

Hozzászólások