KönyvekMédiaMűvészsarokVerseny

Meseszövő Pályázat – “Mesék kicsit másként”

A Twister Média egy igen érdekes bejegyzést osztott meg facebook oldalán. A csoport ugyanis hamarosan elindítja a Meseszövő pályázatot, amely során tehetséges íróknak és illusztrátoroknak ad megjelenési lehetőséget. A program keretein belül fel szeretné kutatni azokat a fiatalokat, akik munkáikkal hozzátennének a hazai gyermekirodalomhoz. A kiválasztott művek kiadása mellett a Twister Média szakmai segítséget is nyújt a szerzőknek.

 

A pályázat két szakaszra bomlik. A kéziratokat és az illusztrációkat novemberben várják az erre létrehozott kiadói felületen. A november 1-től november 30-ig beérkezett pályázatokat tudják figyelembe venni. A beérkezett műveket zsűri értékeli és a kiválasztott tehetségeket szükség esetén alkotópárba sorolják.

A második körre 2018. december 10-től kerül sor, amelynél a kiválasztott pályázók feladata elkészíteni a könyvterveket. Erre 2019. január 20-ig van lehetőségük. A továbbjutottak közül zsűri választja ki azokat, akik lehetőséget kapnak a megjelenésre. Az eredményhirdetés várható ideje pedig 2018. február 1.

A zsűri tagjai között Turcsányi Réka, Németh Gyula és Pokornyi Orsolya nevei szerepelnek. Réka szerkesztőként és kritikusként tevékenykedik, Gyula illusztrátor, Orsolya pedig gyermekkönyvtárosként dolgozik.

Miután a kicsik és a nagyok különböző tehetséggel bírnak, így két kategória is meghirdetésre került. Az egyik 0-tól 5 éves korig terjed, míg a 6-tól 12 éves korú gyermekek szintén egy kategóriába esnek. Egy nebuló kategóriánként kettő, azaz összesen négy művet adhat be. Fontos, hogy a kézirat hossza semmilyen esetben se legyen hosszabb, mint 150.000 leütés!

Az elkészült műveket a bekezdes.twister.hu weboldalra lehet majd felölteni a beküldési időszakban. Több pályázat esetén pedig mindegyiket külön kell feltölteni!

A pályázat további feltételeiről a Twister Media honlapján olvashattok részletesen!

Hozzászólások