Justin Timberlake öt éve jelentkezett utoljára nagylemezzel. Azóta természetesen több alkotása is megjelent, hiszen a Trollok című meséhez készült Can’t Stop The Feeling igazi sláger lett 2016-ban. Ebben az évben említette meg, hogy már készülőben van a legújabb projektje. Tavaly év végén be is jelentette, hogy érkezik legújabb korongja, amelynek címét csak pár hete árulta el. A Man Of The Woods február 2-án került a boltok polcaira.

A lemez kapcsán együtt működött többek között Timbaland-dal és Pharell Williams-sel is, mint producer. A dalok szempontjából pedig két duett született, mégpedig az Alicia Keys-sel közös Morning Light, illetve a Chris Stapleton-nal felénekelt Say Something, amely már korábban napvilágot látott.

A Man Of The Woods-on összesen 16 alkotás található, amelyeknek többsége a megszokott hosszúságú, így eltér a The 20/20-tól, ahol 11 perces dalok születtek. Január eleje óta folyamatosan jelennek meg az album kislemezei, így a már említett Say Something mellett, a Filthyt, illetve a Supplies-t hallhattuk. Mellettük pedig a február 2-ai premierrel együtt a Man Of The Woods, mint címadó dal kikerült kislemezként, amivel együtt a hozzá készült videóklip debütált.

Mindezeknek köszönhetően Justint érte az a megtiszteltetés, hogy felléphetett az idei Super Bowl félidejében, amelyet február 4-én rendeztek meg. A 15 perces show folyamán elénekelte a legújabb album elsőként megjelent dalát, a Filthyt, de felcsendült pár régebbi alkotás is, többek között a Mirror és a Can’t Stop The Feeling. Emellett pedig korábban már meglepte a rajongókat a legújabb turnéjának dátumaival is, amely végül március 13-án indul útnak. Az első állomás a kanadai Toronto.

A személyes kedvenceim jelenleg az albumról a Filthy és a Wave, de ez idővel biztosan változik majd. Véleményem szerint Justin ismét egy igazán ütős albumot hozott össze. Nem véletlen, hogy a producerek pozitív véleményével van tele a sajtó az énekes kapcsán. Igazán egyedi, és eladható stílussal rendelkezik, amilyen keveseknek van. Mégha éveket is kell várni a következő albumra, megéri, hiszen kizárólag tökéletes munkát képes kiadni a kezéből.

Forrás: http://2mjntijv9ph1zqgg835rbyye.wpengine.netdna-cdn.com/

Comments

comments