FilmekMédiaSorozatok

Megállja a helyét az új Gyilkos játékok?

Én annak idején nagy rajongója voltam a Gyilkos játékok (Heathers) című filmnek, mert amellett, hogy a saját kora tipikus gimnáziumi problémáit mutatta be, paródia volt a nyolcvanas évekre jellemző gimis romantikus filmekhez és ezek mellett meg tudott teremteni egy olyan szürreális világot, amivel szinte kultfilmmé nőtte ki magát. Mindig, minden gimiben megtalálható a queen bee és a sleppje, akikre a diákok vagy felnéznek vagy népszerűségük miatt utálják őket és bármit tesznek, képesek divatot teremteni vele. Ilyenkor érvénybe lép a ,,ha a többiek beleugranak a kútba, te is utánuk ugrasz?” elv, amit minden szülő megkérdez a gyerekétől, amikor hülyeséget csinál. A válasz legtöbbször igen, és ha egy menő ember utánzásával meg van arra az esély, hogy a láthatatlan, kicikizett diákok is jobb színben tűnjenek fel, akkor egyértelműen beleugranak abba a bizonyos kútba. Persze vannak kivételek, akik szembe akarnak szállni a gimijük elnyomóival, ellene vannak a méhkirálynő bálványozásának és nem is akarnak rá hasonlítani. A film, és a sorozat főszereplője Veronica (régen Winona Ryder, most Grace Victoria Cox), aki régen a béna lányok közé tartozott, amíg Heather Chandler (Kim Walker, idén pedig Melanie Field), a Westerburg gimi királynője be nem vette a sleppjébe a másik két Heather közé. Ahogy Veronica szembesül a menő lányok magatartásával és konfrontálódik a fő Heatherrel, rájön, hogy szívesebben látná holtan, mint élve. Persze ő maga nem képes gyilkosságra, ebben a misztikus, új diák segíti ki, JD (Christian Slater, James Scully). Ő jelképezi az igazi lázadót, akit talán nem is lehet bekategorizálni, hiszen kevés suliban találkozni olyan sármos sráccal, akin igazi mentális betegség tünetei mutatkoznak. És miután ketten karöltve, ha nem is direkt, de elteszik láb alól Heather Chandlert, ami után, hogy is mondjam… vannak, akik a babérjaira törnek és vannak, akik ,,utána ugranak a kútba“. 

Ez a fő vonal, ami igazán a gerincét képezte a filmnek, és ezzel a sorozatnak is. Kíváncsi voltam, mit hoz számunkra ez az új feldolgozás, és be kell vallanom, van benne néhány dolog, amit kifejezetten jó irányvonalnak tartok, és vannak benne olyanok, amikben hatalmasat csalódtam.

Mikor megláttam az első promós fotókat a sorozatról, elbizonytalanodtam. Már ezekből világossá vált, hogy az új Gyilkos játékok szinte teljes szabadságot adott magának karakterek terén. A fő Heather egy, valljuk be őszintén, kövér lány lett, a két cinkosa közül az egyik néger, a másik pedig egy meleg srác. És egyértelműen a korszakot is áthelyezték a nyolcvanas évekből 2k18-ba. A trailerje nekem kifejezetten unalmas volt és nem keltett pozitív benyomást. Az első rész nézése közben azonban már tíz perc után rájöttem, hogy bizonyos elemeit kifejezetten imádni fogom. És hogy miért? Mert nem csak látszólag modern a környezet és a problémák. Úgy mutat görbetükröt a mai társadalmunknak, hogy nem pozitív vagy negatív propagandaként próbálja azt eladni! Megjelenik benne a reverse racism, a bármilyen-shaming, a liberalizmus, felszínesség és még a mindenki-művész vonulat is, hogy a közösségi média befolyását már ne is említsem! Ha körbenézünk a különböző közösségekben, főleg az interneten és a ma divatos weboldalakon, mindenhol ezeket az eszméket láthatjuk. (A fő-Heather fatshaming ellenességének kifejezetten örülök, végre láthatjuk, hogy nem kell anorexiásnak lenni ahhoz, hogy valaki népszerű legyen, az én gimimben is volt olyan menő-lány, aki a közelében sem volt a karcsúság fogalmának.) De szinte ennyi volt a pozitív oldala.

Persze már mikor először a fülembe jutott a feldolgozás híre, lelkileg elkezdtem felkészíteni magam arra, hogy nem szabad majd minduntalan az eredeti filmhez hasonlítgatnom az új sorozatot. Hasonló a helyzet itt, mint minden feldolgozással, illetve amikor könyvekből filmet készítenek. Ha ugyanazt akarod újra átélni, amit az eredeti alkotással, akkor egy remake nem neked való. Muszáj nyitottnak lenni, még ha ez a feldolgozás el is veti a forrás metaforáit és jelentéseit. Az új Heatherök megalkotása jól illeszkedik a modern világba, de az eredeti jelentésüket elvesztették. Ha jól odafigyelve néztük az eredeti filmet, láthattuk, hogy a Heatherök sem jobbak a többieknél, jól árnyalt karakterek, nem csak a méhkirálynő kliséjére építkeznek. Míg a fő Heather utálja magát, amiért az egyetemisták által tárgyiasítva van, addig az ő elnyomásában élő két Heather közül az egyik anorexiával küzd, a másiknak pedig erős öngyilkos hajlamai vannak. Az ő különbözőségeik késztetik őket arra, hogy a suli legnépszerűbb lányaiként másokat bántsanak, olyanokat, akik amúgy is rossz helyzetben vannak szociálisan, például a kövér Martha. A sorozatban azonban a Heatherök zsarnokoskodása azok ellen irányul, akik valamit rosszul csináltak, legyen az focista vagy nerd. Igen, a 2018-as három Heatherigazi social justice warriorok. Míg a régi filmben jogosan utáltuk a három gráciát, addig a sorozat esetében érthető, ha össze vagyunk zavarodva, hiszen a három főribit nem (csak) azért imádják mert népszerűek és olyan hatalmat akarnak (és elfogadást), mint ők, hanem mert kiállnak a társadalom által rossznak és helytelennek bélyegzett dolgok ellen. Mondhatni rendet tartanak a suliban, hiába bunkón teszik. Ez már egy hatalmas változtatás az eredeti műhöz képest, ami nem mondom, hogy rosszul működik, de a cselekmény többi része szinte érvényét veszti. Mindenképp megéri még megemlíteni a régi Heatherök kapcsán a színszimbolikát. A piros, mint hatalomé, ami Heather Chandler halála után tovább kerül, a sárgát, mint irigységet és a zöldet, ami a naivságot jelentheti. Ezek a színek ugyan feltűnnek a sorozatban is, de nem olyan meghatározóak.

Veronica és JD karaktere, illetve az őket játszó színészek számomra nem hitelesek. A régi Veronica remek karakter volt, akivel bármelyikünk tudott azonosulni, vagy legalábbis kedveltük, okos és cinikus volt. Noha nem mindig sikerült jól cselekednie, mégsem kérdőjelezte meg sosem, hogy ő igazából egy jó ember és próbált is ezért küzdeni, hiába tett néhány csúnya dolgot, hogy be tudjon illeszkedni a Heatherök közé. Az egész film alatt ki tudtunk tartani mellette, megértettük a gondolatait és pozitív hősként tartottuk számon. Nem akart népszerűségért egyetemisták alá feküdni, nem akart másokat bántani (noha megtette) és a film végén is a főgonosz ellen küzdött, majd a kiérdemelt hatalmát a bántalmazottak felkarolására fordította. Nem csak elméletben, de tettlegesen is harcolt. Olyan lány volt, akivel mindannyian szívesen barátkoztunk volna. A 2018-as Veronica viszont számomra egy hatalmas MEH. Hiába próbált a “hagyománynak” megfelelően kiállni Heather ellen, mégsem éreztem az őt meghatározó jóságot, ami pedig a saját bevallása szerint is a legmeghatározóbb jellemvonása. Látszatra ő nem azért lázad Heather ellen, mert a lelke mélyén érzi, hogy rossz az, amit a queenbee tesz, hanem mert az a társadalmi norma, amit ő próbál követni, ezt parancsolja. Próbálták őt a nézőnek megfelelően felépíteni, hogy vele azonosulhassuk és az ő szemén keresztül láthassunk mindent, ez mégis nehéz, hogyha ennyire unszimpatikus marad. Kicsit kínos, kicsit awkward, mégis tisztában van magával, ami egy mai tinédzsernek kellően imponáló lehet és alkalmas az együttérzésre. Sokkal depresszívebb az eredeti Veronicánál és sajnos nagyon hasonlít a manapság a fiatalok körében népszerű női karakterekre. Ráadásul mivel Heather nem igazán az a tipikus gonosz liba, akit megszokhattunk akár más történetekből is, ezért nehéz szembeállítani vele Veronicát, akinek a karaktere már így is ellentmondásokba ütközik. Úgy tűnik, mintha az amúgy rossz dolgok, mint a rasszizmus, vagy shaming már nem lennének elég rossz dolgok(?). És ez a helyzet eléggé összezavaró. A katalizátor így nem lesz olyan bátor és meghatározó, mint az eredetiben volt. Aztán persze Veronica elmegy egy kissé pszichopata vonulatba. Nincs igazi bűntudata és nem törődik mással, csak magával. Nem jobb Heathernél és tipikusan az a lány, aki úgy gondolja magáról, jobb mint a többiek.

De Veronica még mindig nem volt akkora csalódás, mint maga JD. Ahhoz képest, hogy ő az egyik legfontosabb karakter, a kimondatlan főszereplő, aki a kezdeményezője a fő konfliktusnak, a gyilkosságnak, alig bontotta ki az első rész a találkozását Veronicával. Pedig ez egy sorozat, negyvenöt perc van legalább egy részhez és ezen kívül még ki tudja hány rész lesz egy évadban és hány évad lesz még a jövőben. Lett volna idejük arra, hogy elmélyítsék a dolgokat. A régi filmben olyan sármos, mégis különc és fura fiú, most csak elkényeztetett fehér srácnak tűnik, aki nem pszichopata, hanem lázad, mert valahol az is menő. Ránézek az arcára, figyelem a színészi játékát és nem látom benne az őszinteséget. Nem látom a határait feszegető vadócot, aki képes volt mosolyogva gyilkolni és akinek megrögződése a gimis népszerű emberek elleni harc. Sőt, nyílegyenesen idióta! A régi JD manipulatív volt, egy olyan misztikus jelenség, akinek a kapcsán érthető, hogy a jókislány Veronica miért habarodott bele első látásra. Az a JD nem csak Veronicát tudta manipulálni, de valljuk be, hogy a karizmatikusságával és kisugárzásával bármelyikünket tudott volna. Ráadásul az első jelenet, amiben anno találkozhattunk volna vele, két pisztolylövéssel végződött a menzán, ami elég beteg és figyelmeztető jel lehet (hiába vaktölténnyel riogatta az embereket). A bemutatkozása meggyőző volt, a szóhasználata elbájoló és kifejezetten intelligens, ami a bizonyíték lehetett mindenkinek, hogy nem egy ész nélkül gyűlölködő és ámokfutó bolondról van szó. Itt azonban a karakter felépítése sem túl jó, és a választott színésszel a készítők inkább akartak imponálni a tinilányoknak, mintsem megfeleli az igazi JD-nek. Számomra James Scully egy helyes srác, de nem az a sármos, manipulatív fajta. Néha csak úgy felbukkan, én pedig nem értem mit keres már megint a kamera előtt.

A sorozat sikerességének útjában leginkább az áll, hogy az eredeti film rajongói nem fogják tudni megszeretni ezt a sorozatot, amit csak úgy lehet igazán élvezni, ha tudatosan egy szemernyit se vesszük komolyan. Míg a Netflix nem adott bele annyit a kampányba és a marketingbe, hogy megszólítsa azokat a nézőket és eljuttassa hozzájuk a sorozatot, akiknek talán igazából szólna az új Gyilkos játékok és élvezni tudnák.

De ki tudja mit tartogat még számunkra a Gyilkos játékok? Az biztos, hogy az 1988-as filmet és a 2018-as sorozatot nem szabad mindenáron összehasonlítgatni. Az első rész vége máris egy teljesen új megvilágítást ad a fejleményeknek. Felmerül a kérdés, hogy mi lesz így az új mondanivaló és mennyire akarják ezek után követni a filmet? Noha voltak pozitív élményeim, a nagy része mégis csalódás volt. Ennek ellenére kíváncsi vagyok mit tartogat az évad további része illetve mit hoznak ki ebből a teljesen új koncepcióból. Nektek hogy tetszett?

képek forrása: x x x

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.