BeautyDivatMédiaStílus

Legbizarabb trendek – Mik várhatóak 2018-ra?

Mindenki, minden év elején izgatottan várja, hogy mi lesz az éppen aktuális idei divat mind haj, kiegészítők, smink, illetve ruha terén. Elmondhatjuk, hogy minden évben egyre bevállalósabb trendek kerülnek előtérbe.
A 2017-es év áttörő volt ebből a szempontból. Hétről hétre jelentek meg az újabbnál újabb eszközök, ruhadarabok, kiegészítők, amikkel vagy levettek a lábunkról a nagy divatházak, vagy pedig tömeggé alakult a a hónapok során, és már csak azért sem akartuk viselni az adott dolgot. Csak hogy megemlítsünk egy párat a 2017-es évünkből;

  • szakadt farmernadrág alatti harisnya,
  • pilóta szemüveg átlátszó lencsével, és arany, ezüst kerettel,
  • tengerész stílusvilágból származó ruhadarabok, kiegészítők,
  • hivatalos trendszín volt a lombzöld, a sárga, illetve a piros,
  • a nude árnyalatú színek akár sminkben, akár ruhadarabokban 2016-ban léptek be, de a 2017-es évre nőtte ki magát igazán,
  • felemás fülbevalók,
  • színes lencséjű napszemüvegek,
  • illetve december elejére berobbantak a különböző matyó mintás, virágos hímzett ruhadarabok is.

Ez csak egy pár volt azok közül, amik végigkísérték a tavalyi évünket, de a listát holnapig is folytathatnánk.
Ma azonban azért vagyunk itt, hogy megnézzük, mik azok a trendek amik várhatóak lesznek a 2018-as évben.

1. Flitterek

2018 nyarán beköszönnek a csillogás hónapjai, amikor ugyanis a flittereket bármilyen mennyiségben magatokra húzhatjátok. Persze, azért ízlésesen. Az, hogy a nyáron a flitterek trendik lesznek, enyhe kifejezés. A nagyobb divatházak, mint a Gucci, Tom Ford, Dior, illetve Chanel, már most elkezdte legyártani számunkra a nyári darabokat, valószínűleg nagy mennyiségben, nehogy valaki flitteres ruhadarab nélkül maradjon.

 

2. Pasztell színek

2017-ben már elkezdték hódításukat a pasztell színek, mint a rózsaszín, kék, zöld. Idén viszont a legnagyobb divatszínek között lesz hivatalosan is a lila minden árnyalata is. A divatházak folyton előrukkolnak pasztell színű ruhadarabokkal a kifutókon, akár férfi, akár női outfithez is.

 

3. Erős színű szemhéjfesték

Egy kicsit áttérünk a sminkekre, illetve frizurákra. Első körben nézzük a szemeket. Igaz ugyan, hogy egyszer, még 2011-ben hódítottak az erős színű szemhéjfestékek, de, most újra előjönnek. A trendet egyébként Tracy Reese indította idén, aki egy 54 éves divattervező. A harmadik képen látható smink, az úgynevezett ,,aqua-tinted eyes”, azaz vízzel színezett szemek is a 2018 tavaszára eső trendek közé tartozik. A megalkotója Tadashi Shoji, egy 70-es éveiben járó divattervező, aki ráadásul, férfi.

 

4. Nagyujj nyomatú tusvonal

A következő trend bevállalós hölgyeknek szól, ugyanis Tom Ford létrehozta a ,,thumb print eyelinert“, azaz a nagyujj nyomatú tusvonalat. Ha még mindig a tökéletes, cicás tusvonalad meghúzásával bajlódsz, örömmel jelentjük, hogy ezentúl nem kell! Ahogy rakod, úgy maradjon, felesleges a legvékonyabb, legtökéletesebb vonal meghúzásán dolgozni. Tom Ford egyébként egy 57 éves divattervező, film producer, filmrendező, és forgatókönyv író.

 

5. Hátrasimított haj

Végezetül pedig nézzünk meg egy hajtrendet, mégpedig azt, ami az Etro SS18 showján volt látható. Hátrasimított, alacsonyan összefogott, oldalt leengedett haj, egy nomakeup-makeuppal párosítva, ahol a hangsúly a szempillákon van.

Írjátok meg, hogy nektek ezek közül tetszik-e valamelyik, és ha igen, akkor miért. Esetleg van olyan is, ami nem tetszik?

forrás: x x

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .